A sikeredző Kovács Ferenc hetvenesztendős

Bravúr volt mindkettő, a közvélemény csodaként emlegette ezt is, azt is. A régi szép idők, amikor Kovács III, az MTK balfedezeteként 1964. május 15-én szerepelhetett a Sporting Lisboa elleni KEK-döntőn, annak is a megismételt mérkőzésén, melyet Antwerpenben 1–0-ra nyertek meg a portugálok. Aztán jókora ugrás az időben, s máris 1985. május 8-át írunk, amikor Székesfehérvárott 40 ezren (elképesztő, 40 ezren!) zsúfolódtak össze a Sóstói-stadionban, hogy a Kovács Ferenc által dirigált Videotonnak szurkolhassanak, amint UEFA-kupa fináléjának első mérkőzésén a Real Madriddal harcol. Felejthetetlen pillanatok, hetven esztendő kitörölhetetlen emlékei. Mert január 7-én Kovács Ferenc mesteredző, az MTK-val kétszeres bajnok, egyszeres válogatott (1955. november 13-án, a svédek elleni 4:2 alkalmával ölthette fel a címeres mezt…) futballistája éppen a hetvenediket töltötte be. Nagy szám, s nem csupán az éveket tekintve. Az immár legendás balfedezetet, aki edzőként legalább annyi sikert ért el, ezen a napon sok-sok korábbi tanítvány és játékostárs köszöntötte fel. Nem volt elegáns fogadás, nem húzták a cigányok Kovács Ferenc fülébe az Akácos út című nótát, de a család így is emlékezetessé tette ezt a szép kerek évfordulót. Negyvennégy éves fia és tizenhét éves unokája ölelte át az idős férfit, csak annyit mondva: Papa, vigyázz magadra, ha már a jó isten ilyen sokáig erőt, egészséget adott neked!