A Fradival még egyezkednek

Vágólapra másolva!
2004.01.20. 21:17
Címkék
Nem játszhatott a hét végi teremtornán a Honvédban Schafranek Ádám, Nánási Krisztián és Miriuta Vasile, hiszen a másodosztály listavezetője nem tudta őket leigazolni.
A magyarázat a "szokásos": a futball-kft.-t ugyebár kizárták az átigazolásból. Jó hír viszont a kispesti szurkolóknak, hogy ez a csúf állapot már nem sokáig tarthat, mivel kedden megegyezett egymással a Honvéd, valamint feljelentője, Hrutka János. Az egykori válogatott védő már visszavonult, de a tavasszal még futballozott az első osztályból kiesett csapatban, amely viszont nem fizette őt ki. Legalábbis eddig, mert most sikerült megállapodni."Én is engedtem, a Honvéd is engedett – mondta Hrutka János. – A nekem járó pénz felét kapom majd meg, de beérem ennyivel. Egyelőre szóbeli egyezséget kötöttünk, most várom a Honvéd jogászainak jelentkezését."Hinnénk, a Hrutka-ügy rendben. Csakhogy a Hrutka-ügy még sincs rendben, mert csupán félsiker a játékossal kötött megállapodás. Tudniillik a Ferencváros is feljelentette a piros-fehér-feketéket, mivel Hrutkáért a Fradinak is kellett volna némi pénzt átutalni, ám a Honvéd ezt sem tette meg. A keddi egyeztetésen a kispestiek felkínáltak egy összeget, amelyet a zöldek nem fogadtak el, így még további tárgyalásokra van szükség. Úgy tudjuk, szakadéknyi különbség nincs a felek álláspontja között, úgyhogy napokon belül megegyezés születhet. Márpedig akkor már nem lenne akadálya Miriuta és a többiek leigazolásának sem – meg elhalkulnának azok a hangok is, amelyek a tartozások miatt a Honvéd nevezésének jogosságát vitatják…
Legfrissebb hírek

Felkészülési meccsek: kikapott a norvég ezüstérmestől a Diósgyőr, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
11 perce

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
16 perce

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
24 perce

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
24 perce

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
28 perce

Férfi vízilabda Eb: a szerbek világsztárja a mieink ellen térhet vissza

Vízilabda
45 perce

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
54 perce

Horvátország 11 góllal nyert Grúzia ellen a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik