A lilák most kérnék a pénzt

K. I.K. I.
2004.01.25. 21:26
Címkék
Kicsit rázós volt Tokody Tibor és segítője, Jurácsik Mátyás hazaútja Németországból. Az újpesti támadó szombaton Wuppertalban lépett pályára a Bayern München elleni edzőmeccsen (a találkozót a DSF élőben közvetítette), vasárnap pedig visszatért Budapestre, ám a repülőút nem volt éppen kényelmes a nagy szél miatt.
Persze ez a kellemetlenség nem szeghette a csatár kedvét, aki jól teljesített a bajor sztárcsapat elleni mérkőzésen. A lila-fehérek csatára ismét bizonyított a német menedzsereknek, főként a találkozót a helyszínen megtekintő oberhauseni megfigyelőknek. Egyelőre azonban nincs döntés arról, hol folytatja a pályafutását. Jurácsik Mátyás és Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója ma egyeztet a játékos jövőjéről. Ami biztos, az Oberhausen vezetői elküldték Budapestre a hivatalos ajánlatukat, amelyben az olvasható, hogy két és fél évre szerződtetnék a futballistát, ám most nem fizetnének a lila-fehéreknek egy forintot sem. Később viszont, ha értékesítik a labdarúgót, jelentősebb összeget utalnának át a Megyeri útra. Az Újpest FC azonban most szeretne pénzhez jutni – ami érthető a kft. nehéz pénzügyi helyzetében –, vagyis egyelőre távolinak tűnnek az álláspontok. Jurácsik Mátyás ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy megpróbálnak dűlőre jutni, szem előtt tartva a játékos és az Újpest érdekeit. Gyulay Zsolt lapunknak elmondta, örül, hogy végre kapnak egy hivatalos ajánlatot. Hozzátette, a futball-kft. minden ésszerű megoldásra hajlandó Tokody ügyében.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
8 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
40 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
49 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
58 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
59 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája