Éger László gyógyul, és elutazik Ciprusra

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2004.02.11. 21:06
Címkék
Éger László pénteken csatlakozhat a Cipruson edzőtáborozó DVSC-MegaForce keretéhez  debreceni szempontból ez a szerda pozitív előjelű híre.
"Az, hogy örülök, nem kifejezés – adott hangot boldogságának a közelmúltban arcműtéten átesett védő. – Persze, azzal is tisztában vagyok, ez még nem jelenti automatikusan, hogy a hónap végén pályára léphetek Bruges-ben, az UEFA-kupa-meccsen. Cipruson egyéni program alapján, óvatosan készülök, és ha minden rendben lesz, az utolsó edzőmérkőzésen a speciális arcvédő maszkban – és amennyiben Szentes Lázár is számít rám – már én is játszhatok. Tele vagyok várakozással, de egyelőre nem élem magam bele semmibe. Csupán abba, hogy a március harmadikai UEFA-visszavágón már mindenképpen ott leszek…"Rossz hír ugyanakkor, hogy Selymes Tibornak és Böőr Zoltánnak sérülés miatt lehet, hogy pénteken haza kell térnie, sorsuk ma estig dől el.erencváTöbb edzőmérkőzést is játszottak szerdán, és ezek közül most az érdekesebb találkozók eredményeit közöljük, köztük az NB I B-s Tatabánya összecsapását, hiszen a Détári Lajos edzette csapat a Kiprich József által felkészített román Satu Mare ellen játszott – és könnyedén győzött.Ferencváros–Tápiószecső 6–1 (3–O)
Népliget, 100 néző. V:Selmeczi
FTC, 1. félidő: Sipőcz – Bognár Zs., Botis, Csurka, Szkukalek – Doffo, Károlyi S. – Sowunmi, Ruiz, Galvan – Nógrádi. 2. félidő: Szabó K. – Bognár Zs., Ferencz, Kővári – Takács, Patakfalvi, Domokos (Lajer), Fehér Á. – Ferenczi, Tarcsa, Szalai
G: Nógrádi (2), Sowunmi, Ferenczi, Ferencz, Szalai ill. Katzenbach

Apollon Limassol (ciprusi)–DVSC-MegaForce 1–0 (0–0)
Limassol, 100 néző
DVSC: Takács T. (Balogh J.) – Bernáth, Máté, Szekeres, Balog Zs. – Tisza, Urbin, Andorka, Madar Cs. – Bogdanovics, Bajzát

SV Mattersburg–Matáv FC Sopron 2–1 (1–1)
Steinbrunn, 200 néző. V: Peto
MATTERSBURG: Hedl – Dragics, Mörz (Schmidt), Pauschanwein (Koziak), Kausich – Wagner, Kühbauer, Kőszegi (Fuchs) – Fülöp Z. (Hopfer), Lang (Mravac), Zatek
SOPRON, 1. félidő: Hajdu – Grósz, Lambulics, Pető Z., Vasas – Baumgartner, Bagoly, Balaskó, Huszti – Tóth M., Muzslay. 2. félidő: Milinte – Bagoly, Lambulics, Pető Z. – Sira, Horváth A., Fehér Z., Hanák, Lazics – Pintér Z. – Muzslay
G: Wagner (2), ill. Tóth M.

Balatonboglár–Balaton FC 1–3 (1–2)
Látrány, 100 néző. V: Lengyel
BALATON FC: Berki – Juhász T. (Radics), Kuttor, Hegedűs, Kőrösi (Sipeki) – Soós (Mészáros), Kovács P., Virágh, Usvat – Vörös (Györök), Potemkin
G: Büki, ill. Potemkin, Kovács P., Perger (öngól)

FC Tatabánya–Olimpia Satu Mare (román) 3–1 (1–0)
Tatabánya 100 néző. V: Horváth S.
TATABÁNYA, 1. félidő: Szántai – Mogyorósi, Pálfi, Sipos Z., Rajnai – Miljkovics, Zöld Z., Sipos N. – Tóth Z., Deme – Márkus. 2. félidő: Szántai – Varga J., Tóth L., Pálfi, Rajnai – Balogh Z., Müller, Benkő, Dupai – Horváth Z., Deme
SATU MARE, 1. félidő: Gábor – Hornyák, Csík, Balau, Dragomir – Pop, Baciu, Negrea, Salagean – Rossel, Baban. 2. félidő: Gábor – Gosa, Orosz, Szabó, Batin – Baciu, Berta, Rus, Salagean – Zacharint, Ciolanel
G: Márkus, Deme, Balogh Z., ill. Ciolanel
Legfrissebb hírek

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott - élő
1 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
22 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
44 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája