Rajtol az élvonal

Vágólapra másolva!
2004.02.23. 21:28
Címkék
A hét végén folytatódnak az Arany Ászok Liga küzdelmei, és a Magyar Labdarúgó-ligában elkészítették az alapszakasz még hátralévő hat fordulójának programját. A mostoha időjárás, persze, közbeszólhat, és a ligában fontolgatták a halasztást, de az MLL elnöke, Szieben László azt mondta: mindenütt törekedni kell arra, hogy legyen meccs. A 17. fordulóban a DVSCFC Bruges UEFA-kupacsata miatt március 10-én vagy 17-én 18 órakor rendezik meg a Debrecen Videoton bajnokit. A többi találkozóról ehelyütt olvashatnak előzetes beharangozókat.
Dajka László (Sopron):
"Az ország tán legerősebb együttese látogat hozzánk, szerényen készülünk céljaink elérésére: a Ferencváros ellen pontra vagy pontokra van szükségünk."

Pintér Attila (FTC):
"Igaz, hogy hat nap van még a mérkőzésig, de már célegyenesbe érkeztünk. Igyekeztünk jó formába lendülni, hogy jó állapotba kerüljünk a vasárnapi rajtig."

A tervezett kezdőcsapatok
Sopron: Milinte – Grósz, Lambulics, Pető Z., Vasas – Baumgartner, Pintér Z., Lazics, Huszti – Tóth M., Sira
Ferencváros: Szűcs L. – Kriston, Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Somorjai, Lipcsei – Gera, Penksa, Leandro – Tököli

A pálya állapota
Úgy véljük, hogy Sopronban nem játszanak ezen a héten bajnoki öszszecsapást. Tegnap este már mintegy tízcentis hó állt a pályán, és ha a héten nem lesz több csapadék, akkor is kérdéses, felszárad-e a gyep.

Várható időjárás
Esik az eső, illetve a hó, az előrejelzések szerint ez az állapot szerda kivételével péntekig biztosan marad is. Így aztán a héten nem árt, ha a játékosok a focizás mellett a hógolyózásra is felkészülnek…

Amit a meccsről tudni érdemes
A forduló igazán érdekes meccse lesz ez. Ami a két csapat őszi öszszecsapását illeti: az akkor még Garami József vezette Ferencváros Alekszandar Jovics és Marius Sasu találatával 2–0-ra legyőzte a Pintér Attila edzette Sopront. Gyanítható, hasonló végeredménnyel Pintér Attila most is kiegyezne – immáron a Fradi edzőjeként.
Legfrissebb hírek

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
4 perce

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
7 perce

NS-képeslap: akár a termálkút vize is fűtheti a ceglédi centerpályát

Labdarúgó NB II
36 perce

Nem mond le a Bajnokok Ligája-indulásról a Manchester United

Angol labdarúgás
41 perce

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
2 órája

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
2 órája

Már lehet jegyet kapni a Gyulai István Memorialra – Duplantis is visszatér!

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik