Az Újpest és a Győr halasztana

Vágólapra másolva!
2004.02.26. 20:45
Címkék
Az MTK elkezdte, a többi házigazda folytatta. Elsőként ugyanis a kék-fehérek vezetése gondolta úgy, hogy nem törődik bele a liga verdiktjébe, miszerint csak a hét végi bajnokikra kiküldött játékvezetők dönthetik el, lesz meccs vagy nem lesz meccs.
Az MTK ezért levélben fordult a ligához, hogy játékra alkalmatlan a Hidegkuti-stadion gyepszőnyege, és a kezdeményezésnek hamarosan követői is akadtak, hiszen a ZTE, az Újpest és a Békéscsaba egyaránt postázta halasztást kérő levelét – Sopronban azonban ezek szerint lehetne játszani. Az újpestiek helyzete speciális, hiszen a győriek kezdeményezésére a két csapat együtt kérte a mérkőzés elnapolását, az egyesületek később döntik el, mikor pótolják a bajnokit – persze, a végső szót majd a liga mondja ki pénteken. Koncz Ernő, a liga marketingigazgatója szerint ugyanis csak péntek délelőtt határoznak arról, lesz-e forduló: értelemszerűen nem túl jó bemutatkozás az RTL Klubnál, ha kapásból elmarad az első fordulóra kiírt meccs (avagy szinte a teljes forduló), hiszen a csatorna már elkezdte a közvetítés beharangozását. A liga ezért szeretne időt nyerni, hátha valami csoda folytán rendbe jönnek a pályák. Pénteknél tovább persze nem várhat a döntéssel, hiszen 13 órakor a Balaton FC már elindulna Békéscsabára, és a siófokiak nem szeretnék, ha Kecskeméten derülne ki, hogy nem lesz meccs a Kórház utcában…Békéscsabai Előre–Balaton FC
MTK Hungária–Lombard FC Haladás
Újpest FC–Győri ETO FC
Matáv Sopron–Ferencváros
Zalaegerszeg&
Legfrissebb hírek

Dakar rali: főszerepben a taktika!

Egyéb autó-motor
3 perce

Szennyai Dorián komolyan szemez a Spartathlonnal

Csupasport
24 perce

Klubot és országot válthat a kétszeres magyar válogatott támadó – NS-infó

Légiósok
25 perce

Autoimmun betegség miatt egy-két hónapig nem kerékpározhat az időfutambajnok Pelikán János

Kerékpár
35 perce

Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört az olasz válogatott a póló Eb-n

Vízilabda
59 perce

Bóka spanyol játékstílusra számít a lengyelektől a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
1 órája

Sipos Adrián, az új csapatkapitány: Igyekszem a teljesítményemmel visszafizetni a bizalmat

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik