Csókot Verlindennek, avagy korizás a győzelembe

Vágólapra másolva!
2004.02.27. 23:04
Címkék
Egy idő után már keresni sem kellett, Disztl László ugyanis minden sajtótájékoztató-gyanús alkalommal megjelent a Jan Breydel-stadion különtermében.
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Kiss Zoltán (elöl) – fejben is felkészült (Fotó: Danis Barna)
Számára Belgium ugyanúgy hazai pálya, mint Magyarország, nem véletlenül faggatta felváltva annyi helyi és vendég újságíró az UEFA-kupa-összecsapás előtt és után. Szó se róla, derekasan állta a sarat, s válaszolt hosszú perceken át folyamatosan mosolyogva, hol anyanyelvén, hol tökéletes flamandsággal:
"Összeszedetten, jól védekezve futballoztak a debreceniek – summázott a találkozó végeztével a Videoton, a Budapesti Honvéd és az FC Bruges korábbi 28-szoros válogatott védője. – Ezzel együtt azt kell mondanom, mivel egy nullás vereséget szenvedett a DVSC, az esélyei csökkentek a továbbjutást illetően. Nagyon kemény visszavágó elé nézünk, amelyen azonban bármi megtörténhet. Ha a Loki ugyanilyen összeszedetten és okosan játszik, akkor lehet esélye, de tisztában kell lenni azzal is: ez a Bruges nem futballozott jól, többre képes."
A pénteki belga napilapok természetesen címlapon hozták az ország utolsó UEFA-reprezentánsának mérkőzését.
A brüsszeli, francia nyelvű Le Soir cikke a "Lehetséges legkisebb előny" felcímmel hozza az olvasó tudomására az FC Bruges egygólos diadalát, a főcímben megjegyezve: ez az előny a csütörtök este a városra szakadt hónál is olvadékonyabb… A cikk mindazonáltal azt is megjegyzi: az, hogy a hazaiak nem kaptak gólt, legalább olyan értékes részlet, mint maga a győzelem.
Nem meglepő, a francia és a flamand nyelvű lapok a gólszerző Rune Langét és a veterán kapust, Dany Verlindent emelik piedesztálra. A De Standaard tudósítója egyenest felhívást intéz a kék-feketék rajongóihoz "Csókot Verlindennek" címet viselő írásával, így köszönve meg a belga 1-esnek a Kiss Zoltán elleni csatanyerést, amivel megőrizte csapata kapuját a góltól.
A Het Nieuwsblad sportmelléklete, a Sport Wereld visszafogottabb stílusban, de hasonlóan nagy szavakkal illette a győzelmet: "A Club a győzelembe korizott".


Eredmények, tudnivalók:UEFA-kupa 2004-2005

Bruges után, Debrecen előtt:
Jó a DVSC taktikája
Hatalmas szívvel hajtott a Loki
A belgák edzője a bírót szidta
Hazai pályán mindig jól küzd a Debrecen
Sebek és remények
Az elmaradt főhajtás

Szavazás

DVSC–Bruges: mi lesz itthon?

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
1 perce

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
28 perce

Parázs meccsen lettek csoportelsők a görögök a vízilabda Eb-n

Vízilabda
35 perce

Örökmozgó: vízen, hegyen, biciklin – Hosszú Kávé Baranyi Lászlóval

Képes Sport
46 perce

Bejutott a négyes döntőbe a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
2 órája

Serie A: megszakította nyeretlenségi sorozatát a Bologna

Olasz labdarúgás
2 órája

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2 órája

Műkorcsolya Eb: Nika Egadze áll az élen a férfiaknál a rövid program után

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik