Hallgatás üzleti okokból

Vágólapra másolva!
2004.03.11. 21:36
Címkék
A kérdés persze az, hogyan és mikor realizálódhat mindez, ám Kovács Ádám szerint izgalomra semmi ok…"Azt is kikötöttük, hogy a futballtársaság visszavásárlási opciós jogot kap a részvényekre – mondta az üzletember. – Azt hiszem, most már mindenki megnyugodhat, mert a Fradi rendezett működése biztosított. Értem, hogy eddig akadtak kétkedők, mi sem kommunikáltunk talán a legjobban, ám üzleti megfontolásokból nem lett volna bölcs idő előtt kiteregetni a kártyáinkat. A következő lépés az lesz, hogy elkészítjük a futball-rt. idei üzleti tervét. A költségvetés bizonyosan magasabb lesz, mint korábban gondoltuk, hiszen a stadion vagyonkezelői joga visszakerül a sportegyesülethez, és ez pluszköltségeket ró a futballvállalatra is. Úgy számolom, hogy az idei évben még hétszázötvenmillió forintot kell majd invesztálnunk a Fradiba."Kovács Ádám szerint tehát felszállt a fehér füst, igaz, azt elismerte, néhány napot még várni kell, hogy a Ferencváros ténylegesen is a pénzéhez jusson. Kácsor Attila gazdasági igazgató úgy véli, e csúszás nem okoz problémát a futball-rt. napi működésében. Az eddigi kötelezettségeiket már teljesítették, a következő kifizetések pedig majd a hónap közepén lesznek esedékesek."Kovács Ádám valóban ígéretet tett arra, hogy záros határidőn belül utal – mondta Kácsor Attila. – Fedezetként már korábban felajánlotta a Celladam száz darab, egymillió forint névértékű részvényét. Mi elfogadtuk, hogy ezeket az értékpapírokat teljesítésként beszámítsuk, de természetesen azt kikötöttük, hogy a vevőt, aki a részvényeket megvásárolja, Kovács Ádámnak kell hoznia."A gazdasági igazgató hozzátette, nincs összefüggés Kovács Ádám késedelmes teljesítése és aközött, hogy a Fradi a közelmúltban azzal fordult kiemelt támogatójához, a Westel Rt.-hez: az ütemezettnél korábban utalja át a szponzori pénz egy részletét.2/6. rész
1/6. rész: Ne féljen senki, mert lesz pénz
3/6. rész: Kifizették a büntetést is
4/6. rész: A ligavizsgálat immár biztos
5/6. rész: A késedelmes fizetés nem okozhat gondot
6/6. rész: A papírnak is van értéke
Legfrissebb hírek

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
4 perce

Felkészülés: a Mezőkövesdet is legyőzte az Újpest; nagy pofont kapott a Szpari

Labdarúgó NB I
37 perce

Kerkez: Nem könnyű a mélyen védekező csapatok ellen játszani

Angol labdarúgás
59 perce

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
1 órája

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
1 órája

Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a férfi kézi Eb-n ránk váró lengyel válogatottat

Kézilabda
1 órája

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
1 órája

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik