Még segít a siófokiaknak is

Vágólapra másolva!
2004.03.11. 20:25
Címkék
– A kérdés kényesebb felének megválaszolását ügyesen megkerülte: a Balatonnal kapcsolatban nem csak jó híreket lehetett hallani, hiszen például az egykori edző, Csank János a nemzetközi szövetséghez fordult, hogy megszerezhesse azt a pénzt, amivel a klub tartozik neki. Ezt az ügyet még végigviszi, vagy ez már a siófokiak dolga?– Igazából két elvarratlan szál maradt utánam. Az egyik az, amit Csank Jánossal kapcsolatban említett, de ebben én már nem tudok segíteni, ezt majd a tulajdonos megoldja, hiszen egy profi emberről van szó, aki hamarosan elrendezi ezt az ügyet. A másik szál a klublicenccel kapcsolatos. Ezt még én kezdtem el összeállítani Siófokon, és be is fejezem, mert hamarosan be kell nyújtani a szövetségnek. Ez bonyolult munka, amit nehezen tudna átvenni tőlem bárki is. Szóval, ezt még megoldjuk együtt, de aztán csak az Újpest létezik majd a számomra.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb: Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a lengyel válogatottat

Kézilabda
5 perce

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
17 perce

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
29 perce

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
42 perce

NS-infó: Csoboth feljelenti a klubját a FIFA-nál – távozik Törökországból

Légiósok
49 perce

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
1 órája

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
1 órája

Spanyolországon belül válthat klubot Yaakobishvili Antal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik