Túl sokba került a halasztás

Vágólapra másolva!
2004.03.11. 20:24
Címkék
– És mindjárt jégtöréssel kezdett… Gyanítom, erre azért még ön sem számított.– Nem, de nincs ezzel baj. A rendszerrel viszont van. Azt már napokkal ezelőtt sejteni lehetett, hogy esetleg elmarad a mérkőzés, mert rossz állapotban van a pályánk. Ezt természetesen jeleztük is az illetékeseknek. Bíztam abban, hogy legalább szombat délelőtt meglátogat minket egy bizottság, amely szemrevételezi a stadiont, és akkor könnyedén megállapíthatta volna, hogy mi nem tudjuk megtartani a találkozót. Ezzel rengeteg felesleges kiadástól kíméltek volna meg minket, így viszont az ablakon dobtuk ki a pénzt. Felfogadtuk a rendezőket, kifizettük a rendőrség kivonulását, megérkeztek a mentők is, szóval mindent megtettünk, ami egy találkozó megrendezéséhez kell. Kiderült, mindez felesleges volt.– Persze, nem a pálya takarítása az elsődleges feladata… Hogyan áll az ügyvezetői munka átvételével?– Ez igen sokrétű tevékenység, úgyhogy iparkodnom kell. Működőképessé kell tenni a gazdasági társaságot. A költségvetésünkben van némi hiány, ezt mindenképpen kezelni kell. Fel kell készülnünk arra is, hogy a klublicenc előírásainak megfeleljünk. Ez elsősorban pénzügyi és adminisztratív munkát igényel, ezért készítenünk kell egy üzleti tervet, amelyben meghatározzuk azt, hogy a bevételeink és a kiadásaink arányban legyenek, valamint át kell alakítanunk a személyi rendszert is.– Az Újpesttel kapcsolatban újabban kulcsmondat: kezelni kell a hiányt. Mekkora összegről van szó?– Ezt egyelőre nem tudom megmondani. Vannak kintlévőségeink, és egyéb, még folyamatban lévő ügyek. Azt hiszem, két hétre még mindenképpen szükségem van ahhoz, hogy átlássam a helyzetet.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb: Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a lengyel válogatottat

Kézilabda
6 perce

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
18 perce

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
30 perce

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
43 perce

NS-infó: Csoboth feljelenti a klubját a FIFA-nál – távozik Törökországból

Légiósok
50 perce

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
1 órája

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
1 órája

Spanyolországon belül válthat klubot Yaakobishvili Antal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik