Balaton FC–MTK Budapest

Vágólapra másolva!
2004.03.12. 20:50
Címkék
Balaton FC

Csernyánszki
Radics
Hegedűs
Kuttor
László A.
Juhász T.
Virág
Kovács P.
Usvat
Vörös
Potemkin

Vezetőedző: Csertői Aurél
Kispad: 80 Berki (cserekapus), 10 Györök, 99 Bajevszki, 23 Sipeki, 30 Mészáros, 32 Kőrösi
Sérült: Csordás Cs., Sallai, Zombori (mindhárom műtét után lábadozik), Soós, Tahirovics (mindkettő combizomhúzódás)
Eltiltva: Sitku (három sárga lap)

MTK Budapest

Végh
Janjics
Komlósi
Juhász R.
Füzi Á.
Zavadszky
Zabos
Jezdimirovics
Rósa H.
Torghelle
Lengyel

Vezetőedző: Egervári Sándor
Kispad: 22 Kovács Z. (cserekapus), 8 Pisont, 9 W. Silva, 11 Rednic, 16 Szabó O.
Sérült: Halmai (műtét után lábadozik), Elek (térdsérülés)
Eltiltva: Pusztai (három sárga lap)

Csütörtök délután a siófoki futballisták takarították le a havat a stadion gyepszőnyegéről. Ez is a költségtakarékosság része, mert a létesítmény tulajdonosa, a városi önkormányzat ebben az évben nem vállal részt a stadion fenntartásából. Tovább nehezedett tehát a Balaton FC helyzete, mert a költségvetéséből ezt az évi 15-20 millió forintot is elő kell teremteni. A Hungária körúton úgy tartják, hogy a forduló rangadójának a házigazda az esélyese. A vendégek mestere, Egervári Sándor azt mondja, a Balaton FC három ponttal többet gyűjtött eddig, mint saját csapata, ráadásul a hazai pálya is a listavezető mellett szól.

További mérkőzések:
Ferencváros–Zalaegerszegi TE
Videoton FCF–Békéscsabai Előre FC
Pécsi MFC–Debreceni VSC-MegaForce
Győri ETO FC–Matáv Sopron


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
35 perce

Tavasszal már nem Mezőkövesden játssza hazai meccseit a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
55 perce

Wengenben nyerte meg élete első vk-versenyét, Franzoni volt a leggyorsabb szuper-G-ben

Téli sportok
57 perce

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
58 perce

Betlehem Dávid második lett az év nyílt vízi úszója szavazáson az európai szövetségnél

Úszás
1 órája

Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Brabec és Nasszer Al-Attijah 105 kilométerre a győzelemtől a Dakar ralin

Egyéb autó-motor
1 órája

Kleinsheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik