Fernando Morientes most bizonyíthat

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.03.12. 20:30
Címkék
1/4. rész: Arsenal–Chelsea derbi a BL-ben
2/4. rész: Úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket
3/4. rész: A Porto nem becsüli le a franciákat
4/4. rész:


A mindenki által elkerülni kívánt Real semmiképp sem panaszkodhat, a fiatal monacói társulaton kell túljutnia, története során először. "Papíron biztosan jól jártunk, de én kiegyenlített viadalra számítok" – jegyezte meg Emilio Butragueno, a "királyiak" sportigazgató-helyettese. "Óriási megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű játékosokat foglalkoztató, legendás egyesület csapata ellen játszani. Nem kaphattunk volna jobbat" – áradozott Pierre Svara, a Monaco első embere.
Érdekes, hogy bár a közvélemény – az internetes szavazógépek tanúsága szerint – inkább az Arsenalt tartja esélyesnek a végső győzelemre, a nagy angol fogadóirodák más véleményen vannak. A William Hillnél a Real, a Ladbrokesnál a Milan a favorit, az "ágyúsok" mindkét helyen csak a harmadikok.
A Real Madrid–Monaco párosítás pikantériája, hogy jelenleg kölcsönben a franciáknál szerepel Fernando Morientes, a spanyol egylet futballistája. A válogatott csatár a Madrid mindhárom BL-győzelmének (1998, 2000, 2002) aktív részese volt. "Sok évig játszott nálunk, nyilván nem lesz könnyű neki. De utóvégre profi labdarúgó, úgyhogy biztosan mindent megtesz majd, hogy segítse a Monacónak kiütni minket" – mondta Emilio Butragueno sportigazgató-helyettes Morientesről.


Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
9 perce

Felkészülés: az Újpest egyik edzője is pályára lépett a Mezőkövesd ellen; nagy pofont kapott a Szpari

Labdarúgó NB I
42 perce

Kerkez: Nem könnyű a mélyen védekező csapatok ellen játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
1 órája

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
1 órája

Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a férfi kézi Eb-n ránk váró lengyel válogatottat

Kézilabda
1 órája

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
1 órája

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik