Elmaradt a Kaposvár–Bp. Honvéd találkozó

CSORBA ANDRÁSCSORBA ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.13. 23:24
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, az eredetileg péntekre kiírt Kaposvár–Bp. Honvéd találkozót a pálya rossz állapota miatt szombatra halasztotta a versenybizottság. A bajnokit azonban szombaton sem tudták megrendezni, mivel a gyepszőnyeg állapota nem tette lehetővé a játékot. Az egész ügyben a fővárosi szurkolók jártak a legrosszabbul, akik teljesen feleslegesen utaztak el Somogy megyébe… Volt olyan drukker, aki nem sokkal a kezdési időpont előtt érkezett meg a stadionhoz, amely előtt akkor már ott álldogáltak a kispesti futballisták, s a szurkoló kedvenceitől értesült arról, hogy semmi értelme nem volt annak, hogy Kaposvárra utazott. A vendégeket egyébként – érthetetlenül – beengedték az üres lelátókra, ott egy darabig fennhangon éltették kedvenceiket, majd némi szelíd rábeszélés után elindultak hazafelé. Hiába dolgoztak tehát folyamatosan, még szombat délután is a pályamunkások, Ábrahám Attila játékvezető csaknem egy órával a kiírt kezdés előtt balesetveszélyesnek nyilvánította a stadion talaját. "Látszott, hogy sokat tettek a kaposváriak azért, hogy lehessen játszani, és természetesen nekem meg az asszisztenseimnek sem öröm, hogy elmaradt a találkozó – mondta a játékvezető. – A sár miatt nagyon sérülésveszélyes volt a pálya jelentős része. Úgy tudom, ezzel a stadionnal korábban is voltak hasonló gondok. Mindegy, ezek szerint jövünk még Rákóczi–Honvéd meccsre."Persze, hogy mikor, azt még senki sem tudja. Illés János, a Kaposvár ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy legkorábban kedden tárgyalnak az új időpontról. A Honvéd mestere, Gálhidi György egyetértett a játékvezető döntésével, annak ellenére, hogy nehéz sorozat előtt áll csapata, s a halasztás nem jött jól a kispestieknek sem.
Legfrissebb hírek

Hiába Ansu Fati visszatérése és gólja, a Monaco megint kikapott a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2 perce

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
13 perce

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
20 perce

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
52 perce

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
54 perce

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
1 órája

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
1 órája

Fekete Gergő: Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik