Mestermérleg, Fény és árnyék

Vágólapra másolva!
2004.03.13. 23:13
Címkék
A sérülések miatt volt csak izgalom
Percről percre

A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista

Nagy Tamás, a Pécs vezetőedzője:
"A Debrecen jobb képességű együttes, ezért is kár, hogy a lehetőségeinket – amelyek nem voltak igazi gólhelyzetek – ezen a meccsen nem tudtuk kihasználni."

Szentes Lázár, a Debrecen vezetőedzője:
"Az első félidőben gyengén futballoztunk, a kényszerű cserék sem szolgálták azt, hogy ezen javítani tudjunk. A szünet után jobban futballoztunk, de ez is kevés volt…."

Fény és árnyék

Míg a tavaszi második fordulóban Szombathelyen kénytelenek voltak elhalasztani az Újpest elleni találkozót a hatalmas havazás miatt, addig Pécsett játékra tökéletesen alkalmas állapotba hozták a pályát. Szinte hihetetlen, de a PMFC stadionja porzott, és nyoma sem volt egyetlen víztócsának sem. Alighanem Pécsett kevesebb hó esett, mint mondjuk Szombathelyen, de az is biztos, hogy a házigazda rendezői mindent megtettek annak érdekében, hogy a játéktér ideális legyen.

A két együttes fél hat előtt néhány perccel jött ki a pályára melegíteni, és bizony ekkor már erősen elszürkült az égbolt. Alig lehetett látni valamit, és már jócskán túl voltak a bemelegítés felén a csapatok, amikor a reflektorok kigyúltak és így legalább a ráhangolás második részét már megfelelő fényviszonyok mellett végezhették a játékosok. Talán több figyelmességet tanúsíthattak volna a rendezők, és korábban is bekapcsolhatták volna a kandeláberek fényforrásait, hiszen a labdát alig lehetett látni…
Legfrissebb hírek

Hiába Ansu Fati visszatérése és gólja, a Monaco megint kikapott a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2 perce

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
13 perce

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
20 perce

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
52 perce

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
54 perce

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
1 órája

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
1 órája

Fekete Gergő: Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik