Percről percre

Vágólapra másolva!
2004.03.13. 22:12
Címkék
Dajka László: a pontokat postán küldhettük volna
Mestermérleg, Fény és árnyék

A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista

54. perc: Sira Makra mellett elvitte a labdát, Fehér Zoltán elé játszott, aki betört a büntetőterületre, mikor Kartelo buktatta. A megítélt tizenegyesből Huszti ballal a bal sarokra lőtte a labdát
0–1
56. perc: Nagy Tamás szabadrúgásból ívelte a kapu elé a labdát. A lelátóról úgy tűnt, hogy a kapu előtti tömörülésben az egyik győri játékos kézzel ért a labdához, Priskin viszont hat méterről a kapuba sodorta a labdát. A soproniak reklamáltak, de Makai játékvezető kitartott a döntése mellett.
1–1
70. perc: Priskin a kezdőkörtől nagy lendülettel tört a soproni kapu felé. A tizenhatos közelébe érve Pető végső kétségbeesésében buktatta a győri játékost. Azonnal villant a sárga lap, és mivel a soproni bekknek ebből már volt egy, következett a piros.
77. perc: Szabadrúgásból Nagy Tamás Stark elé tolta a labdát, és a középhátvéd 25 méterről jobbal, laposan, óriási erővel lőtte kapura a labdát, amely a bal oldali kapufát érintve került a hálóba.
2–1
81. perc: Jobb oldali szögletrúgás után a kapu előterében szabadon maradt Stark mellel akadálytalanul csúsztatta maga elé a labdát, majd jobbal nyolc méterről a kapuba lőtte azt.
3–1
Legfrissebb hírek

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
35 perce

Műkorcsolya Eb: a 14. helyen jutott a kűrbe az Ignateva, Szemko jégtánc kettős

Téli sportok
50 perce

Férfi kézilabda Eb: megsérült a Győr montenegrói balátlövője

Kézilabda
1 órája

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
1 órája

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2 órája

Tavasszal már nem Mezőkövesden játssza hazai meccseit a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2 órája

Wengenben nyerte meg élete első vk-versenyét, Franzoni volt a leggyorsabb szuper-G-ben

Téli sportok
2 órája

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik