Kiss József nagy álma

D. T.D. T.
2004.03.30. 21:33
Címkék
A veszprémi futball élén újra Kiss József áll, aki a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az NB I-ben irányította a csapatot. Ez év elején aztán megvásárolta az addig 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő városi futballklubot, és kedden sajtóbeszélgetésen ismertette a terveit.
"Ez a fél év a válságkezeléssel telik majd – mondta Kiss József. – Ám eltökélt szándékom, hogy jövőre a sportág második vonalában, kétezer-hat nyarán pedig az élvonalban szerepeljünk. Ezen elképzelésem megvalósítását segítheti a bajnokság átszervezése. A legjobb, legerősebb csapatok ugyanis most mind visszakerülnek az első vonalba."Kiss József elmondta még, hogy már most tárgyal négy-öt olyan labdarúgóval, akik a nyártól a jelenleg még NB II-es Veszprémet erősíthetik. A futballisták az amatőrligában egy fillér költségtérítést nem kapnak, viszont siker esetén megvan a pénz a győzelmi prémiumra.
Legfrissebb hírek

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
10 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
43 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
4 órája