Hat pályán csupán tízmillió forintot kasszírozhattak be

K. I.K. I.
2004.04.08. 20:59
Címkék
Mellbevágó adat: az Arany Ászok Liga alapszakaszának hat mérkőzését összesen 11800 néző tekintette meg a helyszínen&
Ez már olyan szám, amit nem is érdemes összehasonlítani a nyugati élvonalbeli adatokkal, de azért azt jegyezzük meg, hogy hétfőn este a német másodosztályban a Cottbus–Mainz mérkőzést 12100 szurkoló tekintette meg a stadionban. A szurkolói érdeklődéshez mérten a magyar klubok jegybevétele is elenyésző. Az adat egyébként mindenhol titkos – pedig nem egy nagy szám az biztos – így aztán a lapunknak megadott belépők árát vettük alapul, de abban biztosak lehetünk, hogy például Székesfehérvárott, ahol mindössze ötszázan gyűltek össze, a jegyeladásból befolyt összeg még arra sem volt elég, hogy a találkozón dolgozó biztonsági embereket kifizessék. A csapat ügyeit igazgató Csucsánszky Zoltán elmondta: egy átlagos bajnoki kiadása 350 ezer forint, így a szerdai bajnoki mínusz 90 ezer forintos egyenleggel zárult. A hat mérkőzésen átlagosan 1966 néző volt jelen, a legkevesebben éppen a Videoton bajnokiját látták, csupán ötszázan. A legtöbben a Haladás–Ferencváros találkozóra voltak kíváncsiak, ezen a meccsen 6000–en voltak, vagyis többen, mint az összes többin együttvéve…
Nézőszám és bevételek
Nézőszám Bevétel
Székesfehérvár 500 260 000
(Videoton–ZTE, 2–2)
Siófok 1 000 650 000
(Balaton FC–PMFC, 2–0)
Békéscsaba 1 500 870 000
(Békéscsaba–Sopron, 3–3)
Győr 800 800 000
(Győr–DVSC, 1–5)
Szombathely 6 000 6 500 000
(Lombard FC–FTC, 0–1)
Hidegkuti–stadion 2 000 1 800 000
(MTK–Újpest, 0–1)
Összesen: 11 800 10 880 000
Legfrissebb hírek

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
28 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
46 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik