NB I B: Szolnok–Dunaújváros 3-0

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.05.02. 00:48
Címkék
SÁRGA LAP
Pintér (felvágta Lázárt) a 44., Pénzes (akasztotta Szabót) a 60., Pelles (buktatásért) a 62., Jeferson (felvágta Müllert) a 78. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:3 (4:2)

29. perc: Pelles tört be a vendégek tizenhatosára, belőtt labdája felpörgött Vaskó lábán, a hosszú oldalon érkező Lázár 10 méterről, kapásból a rövid sarokba, bombázott. 1–0
70. perc: A túlságosan is kinyíló vendégvédelem mellett Lázár hosszú indításával Kotula meglódult, Vaskó még lerántani sem tudta, kicselezte Bitát, majd az üres kapuba gurított. 2–0
73. perc: Pelles keresztlabdáját a lesre játszó újvárosi védők aszszisztálása mellett Kotula levette, majd pimasz emeléssel Bita fölött a jobb sarokba helyezte. 3–0

A tavaszi szezonra jelentősen megerősödött dunaújvárosi legénység az utolsó két fordulóban elszenvedett veresége miatt nem tudott elkerülni a kieső pozícióból, s ez Lengyel Ferenc edző állásába került. A házigazdák zsinórban öt sikertelenül megvívott mérkőzés után – mindössze a REAC ellen szereztek pontot a kék-sárgák – szintén végveszélybe kerültek, így számukra is csak a győzelem jelenthetett némi megnyugvást. Bátran kezdett a Dunaújváros, de gyorsan megnyugodott azonban a házigazda, átvette az irányítást, s egy szép támadás végén megszerezte a hőn áhított vezetést. Szünet után nagyobb vehemenciával kezdett a Duna-parti gárda, ám túlságosan is kinyíló védelmét tetszés szerint kontrázták meg a mozgékony hazai játékosok, ennek eredményeként Kotula László kétszer is bevette az egyébként jól védő Bita László kapuját. A hajrában aztán kiütéses is lehetett volna a MÁV győzelme, de Németh Gyula a kapufát találta el. A Szolnok ilyen különbséggel is megérdemelten diadalmaskodott.

Mestermérleg
Simon Antal:
– Az első gól megnyugtatta a csapatot, s ezúttal nem estünk múlt heti hibánkba, sokkal magabiztosabbak lettünk.
Szepessy László: – Végig futottunk az eredmény után, bár helyenként azt játszották a fiúk, amit kértem tőlük.
Legfrissebb hírek

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
10 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
18 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
27 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
28 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
35 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
35 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
45 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik