Viharfelhők gyűlnek Diósgyőrött

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.05.16. 21:33
Címkék
Hetek óta beszélik Miskolcon, hogy nem túl rózsás a viszony a DVTK 1910-Borsodi Sör tulajdonosa, valamint a helyi önkormányzat vezetése között.
Nos, szombaton a diósgyőriek hazai, Pápai Termál ELC elleni (1–1-es döntetlennel végződő) bajnoki mérkőzését követően olyan események játszódtak le, amelyek teljes mértékben alátámasztják a fenti megállapítást. Az összecsapást követő sajtótájékoztatón ugyanis nem kis meglepetésre megjelent Orosz Lajos, a megyeszékhely sportért (is) felelős alpolgármestere, aki türelmesen végighallgatta az edzők véleményét, majd szót kért és a következőket mondta: "Az utóbbi napok eseményei miatt felszólítom a kft. tulajdonosát, hogy ne szórakozzon három-, négyezer szurkolóval! Szeretném megjegyezni, hogy az ígérgetések ideje régen lejárt, ezért az lenne a szerencsés, ha legkésőbb a hét első napjaiban teljesítenék a játékosok jogos követelését. Tegye mindenki a dolgát, a tulajdonos, az ügyvezetés és a labdarúgó egyaránt a saját területén igyekezzen a legtöbbet nyújtani. Amennyiben az érintettek eleget tudnak tenni vállalt kötelezettségüknek, akkor helyükre kerülnek a dolgok, ellenkező esetben azonban le kell vonniuk a konzekvenciákat. A diósgyőri labdarúgás a város egyik jelképe, hagyományai vannak, éppen ezért szeretném leszögezni, hogy ez senkinek sem lehet a játékszere. A DVTK korántsem magántulajdon, egyesek azonban összetévesztik valamivel. A városi vezetés százszázalékos mértékben teljesítette, amit vállalt, a labda most nem a mi térfelünkön pattog…" Az alpolgármester a részletekbe nem kívánt belemenni, ám azt egyértelműsítette, hogy mondandóját Ott Erzsébet tulajdonosnak szánta. Egyéb kommentár híján annyit sikerült megtudni, hogy állítólag javában zajlanak a tárgyalások a DVTK 1910 Kft. esetleges eladásáról. A többségi tulajdonos azt korábban sem rejtette véka alá, hogy feljutás esetén egyedül nem tudja vállalni a terheket, és a jövőbeni szerepvállalását csak bizonyos tulajdonrész értékesítésével képzelte el. A diósgyőriek az első osztály kapujában toporognak, tény ugyanakkor, hogy a gazdasági társaság jelentős likviditási gondokkal küzd, a klub több hónapja tartozik a bérek kifizetésével, a prémiumokról nem beszélve. A DVTK néhány év leforgása alatt immáron negyedszer kerül végveszélybe. Először a Borsod Volán segített (átadta NB II-es csapatát és a szereplési jogot), aztán az NB I B-s Bőcs KSC tette ugyanezt, tavaly pedig a Monor "települt át" Miskolcra.
Kérdés, hogy érkezik-e negyedszer is megmentő, és hogy lesz ebből – a szurkolói álmok szerint – élvonalbeli szereplés…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik