Biztos a jövő

K. I.K. I.
2004.07.21. 21:10
Címkék
Megállapodott az Allianz Hungária Biztosító és a Magyar Labdarúgó-szövetség, így a jövőben minden labdarúgónak kártérítés jár, ha megsérül.
Ez 42 forintba kerül a játékosoknak havonta. A biztosítás kiterjed minden igazolt futballistára, sőt a 12 év alatti labdarúgókra is. "Egy év szünet után tértünk vissza az Allianzhoz – mondta Bozóky Imre MLSZ-elnök. – A futballisták akkor kötik meg az éves biztosításukat, amikor kiváltják az adott esztendőre szóló játékengedélyüket, amelynek árában benne lesz az egész éves díj."Az Allianz elnök-vezérigazgatója, Patai Mihály szerint a szerződés komoly bevételt jelenthet a cégnek."A játékosokat nemcsak a pályán elszenvedett sérülések kapcsán kártalanítjuk, hanem akkor is, ha mondjuk a fürdőszobában éri őket baleset" – mondta a cégvezető. A biztosítónak a tervek szerint ötvenmillió forintos bevételt jelent évente a szövetséggel kötött szerződés.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
9 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
33 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
41 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
51 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
1 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája