Padlóról állt fel a Pápa

Császár-Nagy MárkCsászár-Nagy Márk
2004.08.15. 13:15
Címkék
Hiába vezetet a félidőben a vendég Videoton együttese az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában, a hazaiak a második félidő közepén hét perc alatt kiegyenlítettek. Mivel a hátralévő játékrészben az eredmény már nem változott, összességben egy-egy ponttal gazdagodott mindkét gárda.
Álmoskásan kezdődött a mérkőzés. Az első tíz percben csak tapogatoztak a csapatok, igazi helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A 10. percben Germán kihagyott helyzete ébresztette rá csapatokat, hogy a meccs már elkezdődött. De aztán a 30. percig ugyanez a légkör jellemezte a találkozót, amikoris felpörögtek az események, először Germán újabb hatalmas helyzetet puskázott el, majd, ahogy a sors könyvében meg van irva: büntettek a vendégek. Először Kuttor passzolt közelről a pápai kapuba, majd a másik középső védő Koller Ákos is betalált. Már-már elkönyvelte mindenki a sima vendéggyőzelmet, de szerencsére a pápaiak nem. Habár az igaz, hogy kellett hozzá a vendégkapus, Sebők Zsolt cselezőkedve és az, hogy eközben elveszítse a labdát, ja és persze, hogy utána szabálytalanul szerezze vissza. A portás igaz megúszta a piros lapot, de a gólt már nem tudta megakadályozni, ugyanis Germán magabiztosan értékesítette a büntetőt. Majd egy szerencsésen pattanó labda és persze Medved jobb lába meghozta a hazaiak egyenlítőgólját. Ezután mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, de csak a kihagyott helyzetek maradtak a meccs végére és persze a pattanásig feszült hangulatban, Kollernek is sikerült olyat mondania amiért Dubraviczky játékvezető kiállította. A csereként beállt Alumona lábába kétszer is ott volt a lehetőség a három pont megszerzésére, de benne is maradt, így végül igazságosnak tűnő döntetlen született.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
6 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
9 perce

PL: Ipswich Town–Liverpool élőben az NSO-n!

Angol labdarúgás
12 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
14 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
19 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
36 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
43 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
52 perce