A kispestiek nagy ígérete

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.09.16. 20:22
Címkék
A mai magyar futball zűrzavaros állapotában a Kispest felé is fordulhat a figyelem - a Magyar Labdarúgóliga úgynevezett ligabiztost rendelt a Bp. Honvéd mellé.
- A legszebb az egész történetben az, hogy hivatalosan mi még semmiféle értesítést nem kaptunk a ligától, így csupán az önök lapjából értesültünk arról, hogy hamarosan revizor érkezik hozzánk - mondta az egyik tulajdonos, Kiss Zsolt. - De jöjjön, nincs semmi takargatnivalónk, a klub vezetése patyolattiszta. Állunk a vizsgálatok elébe.
- Segítünk: azért találták meg a Honvédot, mert nem fizette be az utánpótláscsapatok versenyeztetési díját.
- Valóban előfordult, hogy az ifi- és a serdülőcsapatunk nem állt ki bajnoki mérkőzésre, mert nem fizettük be időben a licencdíjat. Ez kétszázezer forint, de a késés miatt megbüntettek bennünket ötszázezerre. Még el is fogadnám ezt, ha nem lenne több millió forint kintlévőségünk. Például fogalmunk sincs, mennyi pénz jár nekünk az UEFA-kupa szereplésért, hiába kérdeztük már százszor, senki sem válaszolt erre. Aztán ott van ugye az NB I B-ben szerzett aranyérmünk, az MLSZ-nél azt mondták nekünk, hogy ezért húszmillió forint jár, de mi még húsz forintot sem kaptunk.

A Honvéd egyik nagy értéke a tehetséges és technikás középpályás Vadócz Krisztián (Fotó: M. Németh Péter)
A Honvéd egyik nagy értéke a tehetséges és technikás középpályás Vadócz Krisztián (Fotó: M. Németh Péter)
A Honvéd egyik nagy értéke a tehetséges és technikás középpályás Vadócz Krisztián (Fotó: M. Németh Péter)
- Miért nem verték hangosabban az asztalt, hogy ez a pénz jár a Honvédnek?
- Vertük… De én azt nem értem, miért volt szükség az imént említett kétszázezer forint késése miatt úgy elkönyvelni a Honvédot, mintha éppen megszűnni akarna.
- Merthogy minden rendben van?…
- Az olasz tulajdonostársammal, Piero Pinivel együtt nyugodt hátteret biztosítunk. Itt mindenki megkapja a pénzét, és lehet tervezni a jövőt. Mi mindenesetre a későbbi bajnokcsapatról, új stadionról álmodozunk, csak hagyjanak minket nyugodtan dolgozni.
Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
9 perce

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
30 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
50 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik