Edzés a szurkolóknak is

V. GY.V. GY.
2004.09.21. 20:18
Címkék
Noha a hét végén az edzőt váltó Vasassal vív bajnoki meccset a Ferencváros, a bajnokcsapatnál már készülnek a Millwall elleni, szeptember 30-án sorra kerülő UEFA-kupa-viszavágóra is.
Mint ismert, Londonban reményt keltő 1-1-es eredményt ért el a Fradi, így aztán joggal bizakodhatnak a továbbjutásban az Üllői úton.
De nemcsak a csapat készül, nem mindennapi lehetőség előtt áll 18 ferencvárosi szurkoló is. Az FTC Kommunikációs Iroda kezdeményezésére ugyanis bárki edzésbe állhat, és részt vehet az Üllői úton egy olyan gyakorláson, melyet László Csaba vezetőedző dirigál majd. Az érdeklődőknek csupán annyi a teendőjük, hogy elővételben jegyet vegyenek a Millwall elleni hazai kupameccsre, szeptember 29-én 12 óráig eljuttassák sms-ben a Ferencvároshoz a szükséges adatokat (a nevüket, illetve azt, mely szektor hányadik sorában és melyik székre szól a tikettjük), aztán pedig bízzanak a jó szerencséjükben. A jegyüket elővételben megváltók közül szeptember 29-én, azaz a meccs előtti napon László Csaba sorsolja ki azt a 18 szerencsést, akik részt vehetnek majd a rendhagyó tréningen. A gyakorlásra októberben kerül sor, és a foglalkozásra - nézőként - hivatalosak az FTC játékosai is. A foglalkozáson - ígéri László Csaba, Keller József, Józsa Miklós és Simon Balla István - alaposan megdolgoztatják majd a kiválasztottakat. Bővebb információt e gyakorlásról a kommunikációs irodától kaphatnak az érdeklődők.
Egyébiránt az elővételi pénztárak hét közben 10-től 17 óráig, hétvégén 10 és 14 óra között tartanak nyitva. A Fradi Club tagjai ezúttal is kedvezményes áron válthatják meg belépőiket. Eldőlt, hogy a legolcsóbb jegyek 800, míg a legdrágábbak 3000 forintba kerülnek a Millwall elleni összecsapásra.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
10 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
17 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
24 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
34 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
34 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
52 perce

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája