A döntetlen is elég lenne

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2004.10.06. 21:39
Címkék
A Fáy utcai csarnokban zajlanak a futsal Bajnokok Ligája 8. csoportjának küzdelmei.
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
Lichtenberger Attila (jobbra) két góljával fôszerepet vállalt a sikerbôl
A Csömör mellett a bolgár FC Mag Várna, valamint a tavalyi BL-döntős ukrán FC Sahtar Doneck küzd a legjobb nyolc közé jutásért. A körmérkőzéses formában lebonyolítandó torna végén a legjobb jut a BL főtáblájára.
Kedden a toronymagas esélyes ukrán csapat a papírformának megfelelően 6-0-ra legyőzte a Várnát. A szerdai mérkőzés álomszerűen indult a csömöriek szempontjából, hiszen még egy perc sem telt el, és máris 2-0-ra vezettek a Várna ellen. A folytatásban nem sikerült hasonló ütemben folytatni a gólgyártást, de ami a lényeg: a Csömör végül nagyobb különbséggel verte a bolgárokat, mint a Doneck. Ez azt jelenti, hogy ma már a döntetlen is elegendő lenne a Sahtar ellenében a továbblépéshez.
"A kitűzött célt elértünk - mondta Mucha József. - A játék időnként tetszetős volt, ám ha szeretnénk kiharcolni a továbbjutást, egy-két játékosomnak javulnia kell a játékban. Összességében elégedett vagyok, de nagyon nehéz csata vár még ránk."

Nyertek a magyarok

A Tajvanban rendezett nemzetközi felkészülési tornán a magyar futsalválogatott 3-2-re verte Japánt. A magyar gólokat Lódi Tamás, Németh László és Tóth Szabolcs szerezte.

Varpex RFC-Csömör-Mag Várna (bolgár) 7-0 (3-0)
Fáy utca, 500 néző. V: Sunjic (horvát)
CSÖMÖR: Berecz - Simon, Kilik, Lich- tenberger, Zsámár. Cs: Somogyi, Pelles, Takó, Gyurcsányi, Fülep, Kovacsics. Edző: Mucha József
VÁRNA: Hadzsiev - Nyesztorov, Kamenov, Kalcsen, Szofronyiev. Cs: Dimitrov, Hrisztov, Andrejev, Trendefilov, Atana- szov. Edző: Emil Mintsev
G: Lichtenberger (2), Zsámár (2), Kovacsics (2), Kilik
Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
5 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
7 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
10 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
45 perce

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
52 perce

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik