Nem törődik a pletykákkal

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.11.29. 22:17
Címkék
Meghökkentő volt hallgatni néhány pápai drukkert, akik azt kiabálták a szombati Győr elleni vereséget követően: "Hol a csapatunk?" A válasz roppant egyszerű, a Lombard FC Pápa története során először az első osztályban szerepel.
Az is kész csoda, hogy a Lombard a legjobbak között kezdhette a szezont, az meg egyenesen hihetetlennek tűnt, hogy a gárda remek rajtot vett, és sokáig az élmezőnyben tanyázott. Aztán persze jött a visszaesés, hiszen a keretet elnézve hiú ábránd volt élcsapatról beszélni. A Lombard gödörben van, s ez bizony nem csak a telhetetlen szurkolókat, de a szakmai igazgatót, Tóth Bálintot is megviselte. Olyannyira, hogy a szombati, Kaposvár elleni találkozót követően rosszul lett. Azóta már túl van a kórházi kivizsgáláson, és hétfőn Belgiumban értük utol.

Tóth Bálint a belga futballal ismerkedik, és már készül a tavaszra (Fotó: Németh Ferenc)
Tóth Bálint a belga futballal ismerkedik, és már készül a tavaszra (Fotó: Németh Ferenc)
Tóth Bálint a belga futballal ismerkedik, és már készül a tavaszra (Fotó: Németh Ferenc)
- Először is: hogy van?
- Köszönöm, most már sokkal jobban - mondta Tóth Bálint. - A Kaposvár elleni mérkőzést követően a buszon hirtelen rosszul lettem, nem kaptam levegőt, szorított a mellkasom. Nem volt mese, kórházba kellett mennem, ahol csináltak egy EKG-t, terheléses szívvizsgálatot, és megállapították, hogy nem volt infarktusom. Igaz, hozzátették, jó lenne, ha nem idegeskednék. Mondtam is erre, szóljanak, ha tudnak egy nyugis állást…
- Csak nem arra céloz, hogy Pápán kirúgják? Tudja, Csank Jánost már hírbe is hozták a Pápával?
- Erről a témáról nem vagyok hajlandó beszélni. Egyszerűen nem érdekel, miket írnak össze az újságok, miről pletykálnak az emberek. Itt vagyok Belgiumban Ôze Tibor kollégámmal, barátommal a pro-licences tanfolyam keretén belül. Az egykori Vasas-kapus, Kenderesi István segítségével a Standard Liege csapatához jöttünk úgynevezett gyakorlatra. Most ez foglalkoztat, nem pedig a mende-mondák. Én készülök a tavaszi folytatásra, január tizedikén kezdődik a felkészülésünk, a többi csak mellébeszélés.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik