Nyolc futballista távozhat

B. G.B. G.
2004.12.07. 21:33
Címkék
Épphogy véget ért az őszi idény, Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója máris azon fáradozik, hogy az Egervári Sándor vezetőedzővel egyeztetett elképzeléseket teljesítse.
Természetesen az angyalföldi csapat következő évi keretének kialakításáról van szó. A vezetők joggal várják el, hogy a jelenleg az Arany Ászok Liga 11. helyén álló gárda előrébb lépjen a táblázaton, ehhez viszont - és erről Egervári Sándor többször nyilatkozott - erősíteni kell a jelenlegi kereten.
Úgy tudjuk: a Vasas többek között a ferencvárosi Kiss Györgygyel és Zováth Jánossal, illetve a Zalaegerszegről távozó Gyánó Szabolccsal, Sebők Vilmossal, valamint Szamosi Tamással is folytat tárgyalásokat. Ami pedig a távozókat illeti, az érkezőktől függően hat-nyolc futballistát küldhetnek el hamarosan a Vasastól.
A csapattal kapcsolatos hír még, hogy a játékosok - immár kizárólag fakultatív jelleggel - továbbra is edzésben maradhatnak, hiszen Egervári Sándor minden csütörtökön teremedzést tart azoknak, akiknek a téli pihenő alatt is szükségük van mozgásra.


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
7 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
11 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
12 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
30 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
31 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
33 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
43 perce