Kétarcú csapat

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2005.01.01. 20:23
Címkék
Hagyományos szezon végi értékelésünk ezúttal nem olyan hagyományos: az ősszel történtek felidézése, a szezon legjei és a statisztikák mellett ugyanis arra kértük az edzőket, ők maguk is osztályozzák a futballistáikat, továbbá árulják el nekünk, mennyire voltak elégedettek a játék egy-egy elemével. Tehát itt van az ősz, itt van újra&
Többek egybehangzó véleménye szerint a 2003. november 15-ei hazai, Pápa elleni vereségre vezethető vissza a Kaposvár idei nagy ugrása. Mint emlékezetes, azon a találkozón a vendégek a hajrában "elcserélték" magukat (azaz a szabállyal ellentétben nem tartózkodott egy időben a pályán három 23 éven aluli játékos), így a fiaskó ellenére három pont járt a Rákóczinak, s ez akkora lendületet adott a gárdának, hogy 16 év után simán kiharcolta a feljutást. Szerepe volt ebben a csapat hajdani játékosának, Prukner Lászlónak is, aki az utánpótlásnál végzett eredményes évek után vett át egy jól felkészített csapatot. Az élvonalban edzői tapasztalat nélküli tanárember nem ijedt meg a feladattól.

Oláh Lóránt (fehérben) szeme végig a labdán volt, a támadó gyôztes gólt szerzett a Fradi ellen, és hármat rúgott a Honvédnak – nem véletlen, hogy csapata házi gólkirálya lett (Fotó: Laufer László)
Oláh Lóránt (fehérben) szeme végig a labdán volt, a támadó gyôztes gólt szerzett a Fradi ellen, és hármat rúgott a Honvédnak – nem véletlen, hogy csapata házi gólkirálya lett (Fotó: Laufer László)
Oláh Lóránt (fehérben) szeme végig a labdán volt, a támadó gyôztes gólt szerzett a Fradi ellen, és hármat rúgott a Honvédnak – nem véletlen, hogy csapata házi gólkirálya lett (Fotó: Laufer László)
Az Arany Ászok Liga egyik szerény költségvetésével rendelkező csapatát nem is erősítették meg, hanem a saját nevelésű labdarúgókkal számoltak. Szűcs László Kaposvárott nevelkedett, Zahorecz Krisztián játszott korábban a Rákócziban, Kardos Ernő családi kötődése Kaposvárhoz ugyancsak közismert, lényegében egyedül Zsolnai Róbert érkezett "idegenként" a kerethez, amelynek több mint kétharmada a somogyi zöld-fehéreknél tanulta a labdarúgást. A feljutást kiharcolókhoz lényegében csak Zahorecz Krisztián és Kardos Ernő került, így aztán az őszi nyitó mérkőzésen a Rákóczi hat saját nevelésű újoncot is avathatott.

S a gárda minden várakozást felülmúló rajtot vett. A nyitányon megverte a Vasast, pontot hozott el Sopronból, ikszelt odahaza az Újpesttel, s bár Pápán becsúszott egy súlyosabb vereség, ám következett a szurkolók kiengesztelése a Ferencváros hazai legyőzésével. S bár Debrecenben szoros csatában alulmaradt a csapat, de aztán az örök rivális pécsiek legyőzése mindezért kárpótolt. Az egerszegi újabb fiaskó ugyan megint csak intő jel lehetett, ám a Honvéd, majd Győrött az ETO legyőzése minden óvatosságot feledtetett.

Az ôsz legjobbja

Balajcza Szabolcs újonc létére sokszor volt képes bravúrokra – gondoljunk csak az FTC, a Vasas vagy a Gyôr elleni mérkôzésekre. A hosszabb kifutásoknál jobban kellene ügyelnie.
Sokak véleménye szerint két Rákóczi játszotta végig az őszt: a bajnokság könnyebbnek vélt szakasza teljes kudarcot hozott. Előbb az MTK vitte el a pontokat Kaposvárról, aztán a kiesőzónához tartozó Diósgyőr és a Békéscsaba is ezt tette a Rákóczi otthonában. Míg a gárda másik arca a bravúreredmények produkálása. Mindenesetre a Rákóczi tizedik helyezése nem rossz eredmény egy újonctól…
Legfrissebb hírek

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
4 perce

A Detroit Red Wings sorozatban tizedszer is lemaradt a rájátszásról

Amerikai sportok
8 perce

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
1 órája

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
9 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik