Akkor lehet játék, ha lesz koszt és kvártély

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2005.01.06. 21:22
Címkék
Megkezdte felkészülését a tavaszi idényre az FC Fehérvár, bár sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán az első foglalkozását meg tudja-e tartani Csertői Aurél vezetőedző.
Hiszen a klubot tartozása miatt már korábban feljelentette Kriston Attila, Csordás Csaba és Halgas Tibor a Magyar Labdarúgóligánál, kedden pedig Szabó Tibor, Hercegfalvi Zoltán, Horváth Gábor, Magasföldi József, Szalai Tamás, Miski Zoltán, Koller Ákos, Tereánszky-Tóth Péter, Tóth Balázs és Nagy Dániel is így tett. Horváth Ferenc csak azért nincs a feljelentők között mert az ő szerződése november 30-án lejárt, míg Kuttor Attila megérti és támogatja is társait, de miután Fehérvárról már nem akar távozni, nem csatlakozott a többiekhez.Érthetően számos fehérvári labdarúgót megkerestek, szinte valamennyi játékos tárgyalt már más csapatokkal. A legjobbak közé sorolt Hercegfalvit a Sopron, az Újpest és a Vasas csábítaná, míg Tóth Balázst az Újpest látná szívesen. A csaknem másfél órás edzésen ennek ellenére megjelent mindenki, kivéve a tüdőgyulladással bajlódó Kollert, valamint az ortodox karácsony miatt a munkába csak hétfőn bekapcsolódó Daniel Tudort és Mario Bozsicsot. Hiányzott Kriston Attila is, aki - Horváth Ferenchez hasonlóan - a skót Livingstonhoz szeretne igazolni. A játékosok szerdán még úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben nem kapják meg pénzüket, nem utaznak el a nyíregyházi teremtornára. Szabó Tibor csapatkapitány azonban tegnap már azt mondta, gondoltak ugyan bojkottra, ám nem akarják, hogy a csapatot pontlevonással sújtsák."Jeleztük Gál László ügyvezetőnek, hogy ha a minimális feltételeket biztosítják, gondolunk itt az étkezésre és az utazásra, akkor vállaljuk a teremtornán való szereplést" - mondta a középpályás. Egy biztos, Csertői Aurél érthetően nem a legjobb hangulatban beszélt arról, hogy a hónapok óta tartó anyagi bizonytalanság miatt nehéz a társaságot motiválni. Ettől függetlenül elkészítette az edzéstervet, és tizenegy felkészülési mérkőzést tervezett a márciusi bajnoki rajtig. Érkezőkről nem beszélhetünk még, hiszen a csapatot kizárták az átigazolásból. Gál László lát esélyt arra, hogy jövő hét szerdáig kifizetik a tartozásokat. Ez annál is inkább reménykedésre adhat okot, mivel a kistulajdonosként bejegyzett AMV Kft. - a hatszázalékos tulajdonú cég egyik vezetője az a Viniczai Tibor, aki korábban ügyvezető volt a székesfehérvári futballvállalkozásnál - jelezte vételi szándékát a többségi tulajdonos önkormányzatnak. Az AMV képviselői erről csak a jövő héten nyilatkoznak, addig ismerkednek a kft. körülményeivel…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a terem-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Melyik csapat nyeri a terem-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
31 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik