Kizárt ügy a haverkodás a Chelsea profijai között

K. I.K. I.
2005.01.12. 21:44
Címkék
Nagy meccsre készült szerda délután Feczesin Róbert az Újpest fiatal támadója, akit vasárnap óta tesztel az angol sztárcsapat, a Chelsea.
Persze egyelőre nem kellett pályára lépnie a Chelsea-Manchester United esti ligakupa elődöntőn, de nézőként, mint a londoniak vendége, ott lehetett a stadionban. Előtte azonban még edzésen kellett részt vennie, ezúttal a juniorokkal gyakorolt a tehetséges támadó, holnaptól azonban ismét a portugál José Mourinho szeme előtt edz majd, világsztárok társaságában.
"Az itteni játékosok minden mozdulatán érezni, hogy tisztában vannak azzal, kik is ők a futball világában - mondta a játékos. - Nekik a Chelsea egy munkahely, ahova dolgozni járnak, nem pedig barátkozni. Az edzés előtt azonban nagyon kedvesek voltak velem, kérdezték, hogy szükségem van-e valamire a tréninghez. Az már az első találkozáskor is nyilvánvaló volt, hogy az egy országból érkezők valamivel szorosabb kapcsolatot ápolnak, de igazából ők sem barátok, inkább közeli kollégáknak tűntek. A közös ebéd Újpesten olyan, hogy mindenki egyszerre érkezik és egy időben is távozik. Itt azonban akkor, amikor valaki befejezi az étkezést, azonnal mehet a dolgára, nem is nagyon szól senkihez…"

Az edzéseken néhány új gyakorlat szereplője volt a támadó, de megoldhatatlan feladat elé nem állították őt a Chelsea edzői.
"Igyekszem jól helyezkedni a foglalkozásokon - folytatta a csatár. - Ha valami újat látok, akkor ellesem az előttem állóktól, így aztán gond nélkül végzek el mindent, amit előírnak. Sokat hallottam korábban José Mourinho keménységéről, de ezt az arcát még nem mutatta meg nekem. Egy technikai jellegű edzést vezetett nekem, és nem tűnt túlzottan szigorúnak. Az viszont biztos, hogy ő sem az a barátkozós típusú ember, megköveteli a munkát, és nála az a minimum, hogy hiba nélkül elvégezzen mindenki minden előírt feladatot."
Arról egyelőre korai lenne véleményt formálni, hogy végül Feczesin Róbertet leigazolja-e a Chelsea, hiszen a játékos szombatig Londonban marad. Az viszont biztos, hogy több lehetőséget is adnak neki a bizonyításra. Esélye arra lehet, hogy az utánpótláscsapathoz szerződtetik majd a futballistát, vagy esetleg kölcsönadják egy alacsonyabb osztályú gárdának. És persze az is előfordulhat, hogy megdicsérik és hazaküldik, de bízzunk abban, hogy Feczesin még sokáig mesélhet nekünk az angliai edzés- és persze meccsélményekről…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
---- A ---- H
Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
2 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
13 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
36 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
45 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
54 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
1 órája