Távolodik az Előre FC

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2005.02.05. 21:35
Címkék
A Békés Megyei Közgyűlés pénteki ülésén felfüggesztette az Előre FC Kft. eredményességi prémiumának átutalását. A megyegyűlés szerint a békéscsabai futballcsapatot működtető gazdasági társaság megsértette a két fél között tavaly szeptemberben kötött támogatási szerződést, ráadásul a kft. vezetősége ellen adócsalás gyanúja miatt nyomozás folyik.
A közgyűlés határozata után Darko Canadic, a futballcég többségi tulajdonosa megerősítette: mivel a jelek szerint Békéscsabán nincs igény az élvonalbeli futballra, elképzelhető, hogy egy nyugat-dunántúli városba költözteti a csapatot. A bosnyák-horvát üzletember szerint már kérő is akad, aki évi 200 millió forint támogatást, stadiont és a játékosok számára öt lakást kínált. Darko Canadic egyelőre nem hajlandó megnevezni az esetleges új székhelyet, de elterjedt a hír, hogy Nagykanizsára települne az Előre FC Kft.
Lapunk érdeklődésére a nagykanizsai polgármesteri hivatal sportosztályának egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa azt mondta: valószínűtlen, hogy a zalai város lenne az érdeklődő, mivel a település költségvetésében nem szerepel az élvonalbeli csapat működtetéséhez szükséges pénz. Rösti János, a sportért felelős alpolgármester mindezt azzal egészítette ki, hogy a békéscsabaiak nem keresték meg a nagykanizsai önkormányzatot. A jelek szerint tehát a város vezetői számára jelenleg nem téma, hogy újra NB I-es csapat legyen Nagykanizsán. Más kérdés, hogy egyes üzleti körök talán látnának fantáziát abban, hogy a város visszakerüljön a profifutball térképére.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik