Még fagyos a hangulat

2005.03.03. 21:56
Címkék
Csak megérkeztek végre a Honvéd mozambiki játékosai. A futballisták szerda délelőtt részt vettek az első edzésükön, és mint Szurgent Lajos, a Bp. Honvéd vezetőedzője elmondta, a benyomásai igen kedvezőek.
Patricio a csatárposzton lehet a kispestiek erőssége. A 26 éves játékos eddig 15 alkalommal szerepelt a mozambiki válogatottban. A 190 centiméter magas, belső védőt is játszó Marito tízszer játszott a mozambiki válogatottban, emellett tíz alkalommal az U-20 és tizenötször az U17-es válogatottban is szerepelt.
"Nagyon szép az önök fővárosa, ám nekem igazán szép majd a nyáron lesz, hiszen az afrikai harminc Celsius-fok után az itteni mínusz tíz fok kissé hűvösnek tűnik…" - mosolygott Marito.

A Miro művésznéven játszó Almíró Daniel Logo a legismertebb közülük, a mozambiki Maseken csapatától érkezett, de játszott már a portugál Sporting együttesében is. A 23 éves baloldali védő 17 alkalommal szerepelt a mozambiki válogatottban. Na, és természetesen itt van a tavaly már a Honvédnál próbajátékon részt vett védő, Mano Mano is.

Hogy az afrikai srácok mit tudnak, azt a szurkolók már ma megnézhetik: 15 órakor a Jókai utcában a Budafok ellen valamennyi fekete fiú bemutatkozhat új csapatában.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
1 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
2 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
2 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik