Újra segített a főszponzor

V. GY.V. GY.
2005.03.23. 22:05
Címkék
Március 31. sorsdöntő napnak ígérkezik a Ferencváros életében. A labdarúgócsapatot működtető részvénytársaság igazgatótanácsa ugyanis jövő csütörtökre ígérte, hogy fizet a játékosoknak, átutalja az elmaradt prémiumokat. Az összeg eléri a 150 millió forintot, és bár Furulyás János, az rt. igazgatóságának elnöke elmondása szerint éjt nappallá téve tárgyal a lehetséges befektetőkkel, egyelőre kevés a remény, hogy olyan vevőt talál, aki adósságaival együtt megvásárolja a futballtársaságot. Üzleti okokra hivatkozva Furulyás János egyelőre nem nyilatkozik a részletekről, a jól értesültek azonban tudni vélik, hogy a klub első embere a milliárdos vagyonnal rendelkező Csányi Sándorral, az OTP Rt. elnök-vezérigazgatójával is felvette a kapcsolatot, ám megállapodás még nem született.Csupán annyi bizonyos, hogy Fradi főszponzora, a T-Mobile két héttel ezelőtt vállalta: gyorssegélyként előleget folyósít abból a 200 millió forintból, amelyet erre az esztendőre ígért. Bár jókor jött a segítség, de a két hete átutalt (és azóta már ki is fizetett összeg) csak csepp a tengerben. Ezért valósak azok a hírek, melyek sztrájkveszélyről szólnak, és az is könnyen előfordulhat, hogy a pénzre váró játékosok egy része a ligához fordul. Korábban is akadtak elégedetlenkedő labdarúgók. Bármennyire titkolták is, a Ferencváros légiósai már az év elején sztrájkot emlegettek. Volt olyan külföldi labdarúgó is, aki jelezte: ha nem kapja meg jussát, nem utazik el Szovátára és a ciprusi edzőtáborba. Végül Erdélyben és Cipruson is teljes volt a keret, köszönhetően Tepszics Ignác sportigazgató, Furulyás János és László Csaba vezetőedző rábeszélőképességének és diplomáciai érzékének. A vezetők meggyőzték a háborgókat, érdemes várniuk, mert március 31-ig teljesít az rt. A ferencvárosiak most tehát várják a húsvét utáni csütörtököt, és egy hétig még reménykedhetnek, hogy a futball-rt. teljesíti a vállalását: végre kiegyenlíti a tartozásait.


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
9 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
12 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
17 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
31 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
31 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája