Az ügyvezető asszony még kitartásra buzdít

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2005.03.25. 21:32
Címkék
Noha sokadszorra is megígérte, hogy törleszt, Darko Canadic csütörtök este sem jelent meg az Előre FC székházában. A Békéscsaba horvát-bosnyák tulajdonosa este nyolc óra tájékán telefonon értesítette Dajka László vezetőedzőt és a játékosokat, hogy ne várjanak tovább, a majdnem 50 millió forint ez alkalommal sem áll rendelkezésére. A haragos tréner ezután felment Kerekes I. Györgyné ügyvezető irodájába, és bejelentette, megszűntnek tekinti a szerződését az Előre FC-vel. A lila-fehérek vezetőedzője az öltözőben elbúcsúzott a játékosaitól, összecsomagolt, és még aznap este elutazott Budapestre.
A zűrzavaros helyzet ellenére tegnap is edzett a Békéscsabának a klub mellett még kitartó 16 labdarúgója, s közöttük volt a napokban érkezett francia Abdul Tangare is. A sérült Paróczai Sándor nem öltözött át, miként Funk Zoltán sem, akinek az állapota súlyosabbnak tűnik, ezért otthon maradt. Az öt lábadozó, Pozsár Gábor, Bujáki József, Brlázs Gábor, Hoffmann Richárd és Kulacsik Tamás kocogott. A tréning levezetésével azt a Jakab Pétert - aki a múlt szombati, Vasas elleni bajnokin már helyettesítette az akkor beteget jelentő Dajka Lászlót -, illetve Hanyecz János kapusedzőt bízták meg.

Mielőtt a gyakorlás elkezdődött volna, Kerekes I. György ügyvezető bement az öltözőbe, és próbálta a lelket tartani a csapatban.

Keddig pihenőt kaptak a futballisták

A foglalkozás után Jakab Péter elmondta, a légiósok közül többen elkéredzkedtek, hogy otthon tölthessék az ünnepeket. Ehhez a kft. vezetősége hozzájárult, sőt, a többiek is pihenőt kapnak, legközelebb kedd reggel kell jelentkezniük a Kórház utcában.

Visszatérve Dajka László távozására: Kerekes I. Györgyné érdeklődésünkre elmondta, elfogadta a vezetőedző lemondását, ám bízik benne, hogy Dajka László döntése nem végleges, és amennyiben néhány napon belül rendeződne a kft. sorsa, akkor visszatér Békéscsabára.

"Megértem Dajka László döntését - mondta az ügyvezető aszszony. - Köszönettel tartozom a szakembernek, hiszen eddig is óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy együtt tartsa a keretet, ám ez így most már valóban nem mehetett tovább. Borzasztóan megvisel ez a hónapok óta tartó hercehurca, és azt sem értem, a városnak miért éppen most kellett megvonnia a támogatást a csapattól. Több megoldás is adódott volna, ám a békéscsabai önkormányzat képviselői szerintem a lehető legrosszabbat választották. A városnak ugyanis minden körülmények között segítenie kellene az Előre FC-t. Fáj és egyben bánt, hogy így alakultak a dolgok, el kellene gondolkodni, hogy ami a klubbal történik, kinek vagy kiknek az érdekeit szolgálja. Bízom benne, hogy az értelem és a józan ész győz az indulatok felett." ---- M ---- D
Legfrissebb hírek

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
16 perce

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
19 perce

Szuperliga: IMT–Topolya

Minden más foci
31 perce

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
38 perce

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, bennmaradt a Tottenham

Angol labdarúgás
41 perce

Győzelemmel hangolt a BL-döntőre az angol bajnok Arsenal

Angol labdarúgás
51 perce

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
52 perce

A Tatabánya nagy csatában kikapott az Európa-kupa döntőjének első meccsén

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik