NB I B: Hévíz-Makó 2-2

A mérkőzésről tudósított: IGLÓDI ENDREA mérkőzésről tudósított: IGLÓDI ENDRE
Vágólapra másolva!
2005.04.03. 23:17
Címkék
SÁRGA LAP: Tóth Csaba (kezezésért) a 29., Szekeres (Fülöpöt rúgta fel) a 78. percben
SZÖGLETARÁNY: 0:5 (0:2)

10. perc: Kónya belőtte a labdát, Kresz remekül átvette, lefordult a védőjéről, és tíz méterről a kapu közepébe emelt.
1-0

35. perc: Egy ártalmatlannak tűnő felívelés után Györe belefejelt a labdába tíz méterre a saját kapujától, amely a jobb felső sarokba hullott. Öngól.
1-1

57. perc: Györe jól adta a labdát Fonnyadtnak, aki 14 méterről, egy csel után, higgadtan a jobb alsó sarokba gurított.
2-1

62. perc: Bány jobb oldali szögletét követően Hadár hat méterről a léc alá fejelte a labdát.
2-2

Nagy iramban kezdtek a csapatok, és az első játékrész a kevés gólhelyzet ellenére is változatos volt. A fordulás után döntésre akarta vinni a mérkőzést a Hévíz, és több tetszetős támadást vezetett. A csapatkapitány Fonnyadt Balázs ritkán látható higgadt találatával megérdemelten szerzett vezetést a hazai együttes. A makóiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, a felíveléseik és a szögleteik rendre veszélyesek voltak, s ezek közül egyet góllal fejeztek be. A sportszerű mérkőzésen, igazságos eredmény született.

Mestermérleg
Bán István: - A fontos mérkőzésen kissé görcsösen játszottunk, így igazságos eredmény született.
Takács Zoltán: - Ebben a mérkőzésben több volt számunkra, mint egy pont, ehhez azonban határozottabbnak kellett volna lennünk, a saját és az ellenfelünk kapuja előtt is.

Szavazás

Ki nyeri az NB I B-t?

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
23 perce

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
28 perce

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
50 perce

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
1 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
1 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik