Sopron: Bognár beszámíthatóságát vizsgálják

Vágólapra másolva!
2005.04.07. 15:19
Címkék
A Matáv-Sopron Futball Kft. kontra Bognár György ügyben a Soproni Városi Bíróság a labdarúgóedző igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálatát rendelte el. Mint ismert, a klub azzal vádolja a csapat egykori trénerét, hogy olyan pénzügyi visszaéléseket követett el, amelyekkel több mint 10 millió forintos kárt okozott az egyesületnek.

Az egykori 50-szeres válogatott játékos ügyvédje egy magán felkérésre készített szakvéleményt nyújtott be. E szerint Bognár játékszenvedélyével kapcsolatban készítettek. Ebben az állt, hogy a feszültség azonnali levezetése Bognárnál játékszenvedélyben mutatkozik meg, ilyenkor nem mindig ura az akaratának, s nem a helyzeteknek megfelelő döntéseket hoz. Ezt maga Bognár is elismerte, aki azt is elmondta, hogy játékszenvedélye - ha a munka rovására nem is ment - magánéletére viszont negatívan hatott ki.

A vizsgálatra Győrben kerül sor, amelynek várható időtartama közel két hónap. A következő tárgyalási forduló viszont augusztusnál előbb nem várható.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
2 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
3 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik