Kínossá váló pénzügyek

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.05.17. 21:55
Címkék
A szombati, Vasas elleni, 0-0-s találkozót megelőzően a klub egyik tisztségviselőjétől azt az információt kaptuk, hogy az élvonalbeli labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság vezetése kiegyenlítette tartozását a korábbi edzővel, Kiprich Józseffel szemben. Nos, időközben kiderült, hogy a pénzt mégsem utalták át. Érdeklődésünkre Kuti István tulajdonos azt mondta, hogy péntek délután kézbesítették Diósgyőrbe a Magyar Labdarúgóliga fellebbviteli bizottságának határozatát, amelyben arra kötelezték a klubot, hogy fizesse ki a menesztett edző kéthavi bérét, valamint 1.2 millió forint büntetést a ligának. Mivel közbejött a háromnapos ünnep, Kuti István szerint az utalásra a hét első munkanapján, azaz csak kedden kerülhetett sor: "Szeretném leszögezni, hogy messzemenően nem értek egyet a döntéssel, Kiprich József nem dolgozott meg az általa követelt pénzért. Ennek ellenére fizetek, de hozzáteszem, polgári peres úton igyekszem majd visszaszerezni az összeget"- mondta a tulajdonos.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Kuti Istvántól megtudtuk még, hogy pénteken megbeszélést folytatott Miskolc polgármesterével.

"Vázoltam a klub gondjait, s végre találtam az önkormányzatnál egy olyan embert, aki valóban segíteni akar a DVTK-nak - bizakodott a tulajdonos. - Káli Sándor polgármesterről van szó, akivel abban maradtunk, hogy közvetítést vállal a diósgyőri labdarúgás iránt érdeklődők és közöttem, valamint segít abban, hogy néhány héten belül tárgyalóasztal mellett vitathassuk meg a klub jövőjét. Gyakorlatilag eldőlt, hogy működtetem tovább a diósgyőri labdarúgást, de ehhez partnerekre van szükségem. Attól sem zárkózok el, hogy a szurkolók tulajdonrészt szerezzenek, mert így legalább pontosan megismerhetik a gazdasági társaság gazdálkodását, bepillanthatnak a kulisszák mögé."
Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
27 perce

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
33 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
46 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
52 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
55 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
1 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
1 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik