Összejön a nagy csapat

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2005.05.19. 21:11
Címkék
Azokat a meccseket, és azt a márkanevet nem lehet elfelejteni. A Videoton labdarúgóinak húsz évvel ezelőtti UEFA-kupa sikerére most is rengetegen emlékeznek. Csongrádi Ferenc, a Videoton akkori csapatkapitánya örömmel emlékszik vissza a legendás időkre, az 1984-1985-ös nagy menetelésre, amikor a fehérvári együttes a Real Madrid mögött második lett az UEFA-kupában.
Az edzô szívesen tekint a múltba
Az edzô szívesen tekint a múltba
Az edzô szívesen tekint a múltba
Az edzô szívesen tekint a múltba
Az edzô szívesen tekint a múltba
Az edzô szívesen tekint a múltba
"Igen, az egy igazi csapat volt - dicsérte a hajdani Videoton egységességét. - Olyan közösség, amely ma már nagyon ritka. Kitűnő labdarúgók voltak közöttünk, többen tanultak, diplomát szereztek. Én többször bent tartottam a Videotont az első osztályban edzőként, de most az utánpótlással foglalkozom. Örülök, hogy fiatal tehetségekkel foglalkozhatok, de más világ ez, mint húsz évvel ezelőtt volt, igazából csak az kap lehetőséget, akinek kiváló kapcsolatai vannak a legfelső szinten… "

A húszéves évfordulóra azért összejött az ünneplés.
Csongrádi Ferenc elmondta, a Sóstói-stadionban szombaton 16 órakor kezdődik a program, és a szervezők azt kérik, minél többen látogassanak ki. Sokaknak nagy élmény lesz viszontlátni a kivetítőn az UEFA-kupa-mecscseket, majd a bajnoki forduló miatt későn, 20.30 órakor kezdődik a Videoton UEFA-kupa együttesének mérkőzése az 1985-ös magyar válogatottal.

Igaz, az időpont nem túl szerencsés - 18 órakor például Angyalföldön játszik a mai Fehérvár.
"Fehérvár sportváros, rengeteg a program, nehéz volt jó időpontot találni. - indokolta a választást Csongrádi Ferenc. - Belépődíj nincs, ezzel is azt akarjuk elérni, hogy minél több sportszerető ember hozza el gyermekét, szerettesse meg vele a labdarúgást. Előrébb hoztuk a gyermeknapot, és arra nagyon vigyáztunk, hogy a kicsik számára elég program legyen a stadion területén, később pedig az idősebb generáció is megtalálja a saját szórakozását. Most már szurkolunk, hogy ne tegye tönkre az eső az ünnepünket."
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
3 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik