NB I B: Bodajk-Szeged 0-3

Szentgyörgyi ÁkosSzentgyörgyi Ákos
2005.05.21. 23:45
Címkék
SZÖGLETARÁNY: 4:5 (2:3)

20. perc: Tetszetős támadás végén Kurdali fejelt hét méterről Kozma kapujának jobb felső sarkába. 0-1
23. perc: Honma tört be a hazai tizenhatoson belülre, majd 11 méterről laposan a bal alsó sarokba gurított. 0-2
82. perc: Honma fektette el Zsidait a hazai tizenhatoson belül, majd 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 0-3

Az NB I B hajrájának szombati játéknapján a kiesés ellen küzdő Szeged a középmezőnyhöz tartozó Bodajk otthonába látogatott. A találkozónak a vendégek számára volt nagyobb tétje, hiszen egy esetleges vereség folytán az utolsó három fordulóra komoly veszélybe került volna a Tisza-parti legénység második vonalbeli tagsága. Vágó Attila tanítványai ennek megfelelően támadófelfogásban kezdték a mérkőzést, ám az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, Urbán Gábor nyolcméteres lövését azonban nagy bravúrral hárítottra Balázsy Zoltán. Az első negyedóra végén újabb helyzetbe került az apró termetű támadó, ám ezúttal tíz méterről, senkitől sem zavartatva a bal kapufa mellé gurított.
A huszadik percben a semmiből szerzett vezetést a Szeged, három perccel később pedig tovább növelte előnyét a vendég gárda, a japán Honma mattolta a védelmet, s laposan a bal alsó sarokba gurított. Fordulást követően a hazai csapat nagyobb erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, s előbb Sipos Kornél, majd Kovács János révén veszélyeztetett is, ám egyik helyzetből sem tudtak gólt elérni a fekete-fehérek.
A 82. percben Honma révén háromra növelte előnyét a szegedi gárda, mely ezt az előnyt nem is engedte ki a kezé-
ből a mérkőzés végéig, így
három ponttal távozott Bodajkról.

Mestermérleg:
Zoran Kuntics:
- Nem tudtunk mit kezdeni a japán invázióval, tovább küzdünk a jobb bajnoki helyezésért.
Vágó Attila: - Egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, győzelmünk teljesen megérdemelt.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
6 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
6 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
6 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
6 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
6 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
6 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik