Tárgyalás új befektetőkkel

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2005.06.03. 21:06
Címkék
Lehet-e feledni a tavaly nyári bohózatot? Kitörölhető-e az az emlék, amikor egyszerre két Diósgyőr készült, s öltözött a klubházban, majd vonult ki az egyik ide, a másik oda? Pedig most úgy tűnik, mintha mindez réges-régen történt volna.
Igaz, ehhez kellett a várakozáson felül szereplő DVTK, no meg egy olyan edző, aki képes volt csapattá kovácsolni a pénztelenségtől is sújtott bizonytalanságban élő ifjú labdarúgókat. Gálhidi György és csapata jogosan kapott vastapsot, és megérdemelten ünnepelték őket a miskolci drukkerek. Ne szépítsük: Diósgyőr nélkül a magyar futball nem az igazi. Ez most is bebizonyosodott, felejthetetlen meccsek, látványos nézőtéri koreográfiák, futball-láz és a játék iránti alázat - ez volt most a Diósgyőr.

Kérdés, hogyan tovább.
Mert a baj nem múlt el a remek szereplés hatására sem. A pénztelenség ott lebeg immár évek óta a miskolci stadion felett. Nem csoda, hogy a DVTK népes és jóban-rosszban kitartó szurkolótábora aggódik. Van miért. Kuti István, aki ugye Siófokról tette át a székhelyét Miskolcra, s aki most tulajdonképpen egyedüli tulajdonosa a futballcsapatot üzemeltető kft.-nek, már nem képes tovább életben tartani a piros-fehér klubot. Ez nem is titok, a kft. adóssága több mint 100 millió forint - nem csoda, hogy a közhasznú társaság felszámolás alatt áll, s ezért az önkormányzat felmondta a vele kötött szerződését.

Nagy baj, úgy tűnik, még sincs: információink szerint budapesti és miskolci üzletemberekből álló befektetői kör szándékozik megvásárolni a csőd felé haladó kft.-t. A szándék komoly, olyannyira, hogy a leendő (?) tulajdonosok megbízottja már tárgyalt Orosz Lajos alpolgármesterrel, no meg Kuti Istvánnal. Egyezség egyelőre nem született, s hogy kik ezek a titokzatos befektetők? Nos, a képviselőjüket, aki egyben kisebbségi tulajdonos is lenne, sikerült megszólaltatnunk.

Uj Péter egyelőre szűkszavúan nyilatkozik: "Ha sikerül megegyezni Miskolc város vezetésével és Kuti Istvánnal, akkor természetesen nyilvánosságra kerül, kik finanszírozzák tovább saját vagy cégük pénzéből a ma is roppant népszerű diósgyőri futballt. Egyelőre csak annyit mondhatok, budapesti és miskolci üzletemberekről van szó, van közöttük építőiparban és a kereskedelemben nevet szerző vállalkozó. Már tárgyaltunk Orosz Lajos alpolgármesterrel, akinek konkrét ajánlatot tettünk a Diósgyőr jövőjével kapcsolatban. Kuti Istvánnal is túl vagyunk egy megbeszélésen, úgy gondolom, korrekt ajánlatot tettünk neki, hangsúlyozva, hogy mi azonnal kifizetjük az adósságokat, hiszen szorít az idő."

A hírek szerint a miskolci önkormányzatnál már-már parancsba adták: akárkivel nem üzletelnek, és bizony nem minden jelentkezőt tekintenek partnernek. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a város 60 millió forinttal plusz a stadion fenntartásával és üzemeltetésével segíti a DVTK-t. Úgy tudjuk, az Uj Péter által képviselt csoport elképzelései szimpatikusak a miskolci városatyáknak.
Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
3 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
7 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
8 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
41 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik