A Ferencváros elkezdte a felkészülést, Vass László az új pályaedző

Vágólapra másolva!
2005.06.16. 10:12
Címkék
Ma délelőtt 9.30-kor az Üllői úti 3-as pályán egy könnyed átmozgató edzéssel megkezdte a felkészülést a 2005-2006-os idényre a Ferencváros labdarúgó-csapata.

A tegnapi pályaedző-váltásról szóló hírek úgy tűnik nem voltak alaptalanok, hiszen a tréninget a korábban Csank János segítőjeként dolgozó Vass László tartja. Közben László Csaba vezetőedző eddigi segítője, Keller József is feltűnt az edzésen, ő a játékosoktól külön végzett különböző futógyakorlatokat.

A vezetőedző egyébként a mai alkalommal "átállt" a másik oldalra, hiszen a játékosok között elvegyülve végzi a gyakorlatokat.

Két távozó légiós, Marek Penksa és Adem Kapic, valamint Bognár Zsolt az első húsz perc után elvonultak és egy másik pályán gimnasztikáznak, míg a sérülése után lábadozó Lipcsei Péter, valamint Béress János és Sowunmi Thomas az egyik kapu mögött végzett könnyed átmozgatást. Lipcsei és Sowunmi azért a lazítás után részt vesz a futóedzésen.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: Kisvárda–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
28 perce

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
31 perce

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
33 perce

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
44 perce

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
47 perce

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
55 perce

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
1 órája

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik