Számítanak Gálhidi Györgyre is

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.06.17. 21:00
Címkék
"A váltás megtörtént, a tartozások jelentős részét rendeztük, hamarosan találko- zunk a játékosokkal és a szakvezetőkkel. Eddig hetvenöt- millió forintot fizettünk ki az adásvétel, illetve a tartozások kapcsán." Ezzel a bevezetővel kezdődött tegnap Diósgyőrött az a sajtótájékoztató, amelyet Bereczky István ügyvezető igazgató és Sallói István, a DVTK leendő szakmai igazgatója tartott.

Korábban négy cég kezdemé- nyezett felszámolási eljárást a gazdasági társaság ellen, de valamennyiüket kifizették, törlesztettek az APEH-nek is, a keddi üzletkötés óta beadták azokat a hiánypótló iratokat, amelyeket a liga kért. Korántsem az új tulajdonosokon múlott tehát, hogy a Diósgyőr az első körben nem kapta meg a licencet.

A külföldi játékosok szinte valamennyien hazautaztak, így velük csak a június 21-én esedékes első edzésen találkozhatnak - a nekik járó összeget addig egy ügyvédi irodánál letétbe helyezték. Ebedli Ferenc, a korábbi sportigazgató a tartozásai miatt feljelentette a kft.-t, de Bereczky István hétfőn vele is leül tárgyalni.

"Évi 130-140 millió forintos költségvetést tervezünk - mondta az ügyvezető. - Senki ne várja, hogy a DVTK-t az első évben a dobogóra viszszük. Az a célunk, hogy ütőképes csapat alakuljon ki, amely képes kiszolgálni a lelkes szurkolókat."

A játékosok egyébként már megkapták az elmaradt alapjuttatásaikat, de a prémiumok kifizetéséről még tárgyalni akarnak a tulajdonosok. Kiderült ugyanis, hogy a labdarúgók a reklámszerződéseiket a Sirály Kft.-vel kötötték meg, amelynek semmi köze sincs a DVTK-hoz… Hozzávetőleg 20 millió forintról van szó, ennek a nagyobbik részét kifizetik az új tulajdonosok, de jelezték: a játékosoknak is engedniük kell.

"Egyelőre előttem sem teljesen tiszták a korábbi szerződések - tette hozzá Bereczky István. - Szeretném, ha a szurkolók megértenék: amennyiben az általunk képviselt tulajdonosi kör nem lép színre, a DVTK FC Kft.-t felszámolták volna. Megértem a drukkerek bizalmatlanságát, ám azt kérem, adjanak időt, hogy bizonyítsunk."

A tavalyi keretből eddig Máté Péter és Egressy Gábor távozott. Ami a vezetőedzői posztot illeti, az új tulajdonosok Gálhidi Györggyel képzelik el a jövőt. Az egyezség kizárólag az anyagiakon múlik.
Legfrissebb hírek

Nyögvenyelősen indult, sima lett a vége: az Eagles a Washingtont felülmúlva megnyerte csoportját – videó

Amerikai sportok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Újpest–Kazincbarcika és DVSC–Kisvárda az NB I-ben

Birkózás
5 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
6 órája

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hektórtól Puskásig – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A 2023-as győztes és a tavalyi elődöntős is elbúcsúzott a darts-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
6 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik