Bodajk: Hartyáni Gábor a kispadon

Vágólapra másolva!
2005.06.20. 21:51
Címkék
Mint már megírtuk: az NB I B-ben szereplő Bodajk FC többségi tulajdonosa, Nemes Ferenc Siófokra telepítette a csapatot működtető gazdasági társaságának jogát, és hozzákezdett a labdarúgás újjáélesztéséhez.Az máris eldőlt, hogy július 1-től Hartyáni Gábor lesz az NB II-ben rajthoz álló együttes vezetőedzője, pályaedzője pedig Balogh Zoltán, aki ebben az idényben a Fejér megyei első osztályban bronzérmet cserző Csór trénere volt.Hartyáni Gábor egyébként dolgozott már Bodajkon: a megyei első osztályban, aztán az NB III-ban, majd kétszer az NB II-ben vezette bajnoki címre a gárdát, legutóbb pedig a Sándor Károly Labdarúgó-akadémia szakmai igazgatójaként ténykedett.A szakvezető elmondta: több volt siófoki labdarúgó visszatérésében reménykedik, és az MTK-tól is szeretne néhány fiatal játékost kölcsönkapni.Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
17 perce

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
23 perce

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
27 perce

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
40 perce

Férfi kézi: Máthé Dominik bizonyítana Chema Rodrígueznek

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: otthon nyert az UVSE

Vízilabda
1 órája

Videó: Szabó Levente megszerezte első gólját lengyel csapatában

Légiósok
2 órája

A jövő bajnokait díjazták a Héraklész Gálán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik