Győr: Csató az új pályaedző, visszavonult a tartalékkapus

Vágólapra másolva!
2005.06.21. 13:45
Címkék
A nagy terveket szövögető Győri ETO csapatánál nem telnek eseménytelenül a napok. Somogyi József pályaedző már korábban jelezte, hogy ausztriai elfoglaltságai miatt nem tudja a továbbiakban segíteni Reszeli Soós Istvánt, ezért távozni akar a csapattól - írta a klub honlapja.

Eldőlt, hogy Somogyi helyét Csató Sándor, a klub egykori játékosa veszi át. A korábban Békéscsaba és a Videotonnál is szereplő középpályás az Ikarus-Dunafém vezetőedzői posztját hagyta ott.

Szintén hír még Győrből, hogy az együttes tartalékkapusa, a korábban az U21-es válogatottban is szerepelt Krass Árpád bejelentette visszavonulását. A 23 éves futballista már tavaly is gondolkodott a befejezésen, ám akkor még folytatta, mostani döntése azonban végleges.


Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Győri ETO

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
3 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
32 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
43 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
55 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik