A liláknál nincs próbajáték

Vágólapra másolva!
2005.07.12. 21:37
Címkék
Igencsak feldühödött Francois Laureyssen, amikor - többek között - a Nemzeti Sportban arról olvasott: Rajczi Pétert hamarosan próbajátékra hívhatja az angol másodosztályban szereplő Stoke City.
Az Újpest FC sportigazgatója azért fakadt ki, mert számára nyilvánvaló volt, hogy pusztán egy menedzser magánakciója- ként kerülhetett képbe a lila-fehérek csatára a brit egyletnél, hiszen a Stoke City elöljárói nem keresték meg hivatalosan az Újpest FC-t. Ettől függetlenül a minap Rajczi Péter lapunknak megerősítette, hogy érdeklődnek iránta, és hamarosan akár tesztelésre is utazhat, ám ebből most már aligha lesz valami…

Merthogy Francois Laureyssen bekeményített, és kijelentette: az Újpest FC egyetlen érvényes szerződésű labdarúgója sem utazhat próbajátékra. Ha valamelyik klub kíváncsi akár Rajczi Péterre, akár más újpesti futballistára, akkor ezentúl kénytelen lesz Magyarországra megfigyelőt küldeni, hogy személyesen, mérkőzésen nézze meg a kiszemeltet.

Ezzel szemben próbajátékosok érkezhetnek a Megyeri útra! A mai, Debrecen elleni edzőmecscsen (a találkozó 20 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban, és érdekesség, hogy a Loki másik csapata a REAC ellen is megküzd) mindjárt hárman is pályára lépnek az Újpestben. Mészöly Géza vezetőedző két brazil játékos képességeiről is meggyőződhet a bajnok ellen. Jeffersonon és Evandrón kívül pedig ismét lehetőséget kap a vasárnapi, Feyenoord elleni találkozón már szóhoz jutó (igaz, akkor öngólt rúgó…) belga Sven Vandenbroeck is.

Eldőlt viszont, hogy a REAC-hoz távozó Polonkai Attila helyett (erről a rákospalotai csapatról szóló írásunkban is olvashatnak) visszatér Újpestre Sándor György. A 21 esztendős, utánpótlás-válogatott középpályás tavaly tavasszal anyagi okok miatt hagyta el a lila-fehéreket, s igazolt Győrbe, most azonban esélyt kap arra, hogy bizonyítsa: hiba volt akkor elengedni. Sándor György egyébként hároméves szerződést kötött régi-új csapatával, s mi több, vele tart Újpestre öccse is, Sándor István, akit azonban várhatóan kölcsönadnak a Felcsútnak vagy a Fótnak.
Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
22 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
40 perce

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
40 perce

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
53 perce

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
1 órája

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
1 órája

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik