Rósa és Balog aláírta a szerződését az FTC-nél

Vágólapra másolva!
2005.07.13. 12:18
Címkék
Lipcsei Péter után ma Balog Zoltán és Rósa Dénes is aláírta a szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatához. Mindkét futballista további egy évig, 2006 június 30-ig marad a legutóbbi bajnokságban második helyen végzett Üllői úti együttes játékosa, és a pótnevezés lehetőségének köszönhetően pályára léphetnek a holnapi FTC-MTZ-RIPO Minszk UEFA-kupa-selejtező mérkőzésen.
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött
Rósa Dénes végül a maradás mellett döntött

A 26 esztendős, kétszeres válogatott Balog és a 28 éves, a nemzeti együttesben nyolc alkalommal szerepelt Rósa korábbi szerződése június 30-án járt le, és csak most sikerült megegyezésre jutniuk a csapatot működtető részvénytársaság vezetőivel.

Mivel az UEFA-kupa verseny- kiírása lehetővé teszi, hogy a selejtező első fordulójában részt vevő csapatok a mérkőzést megelőző napon déli 12 óráig pótnevezést nyújtsanak be (három játékos nevével lehet kiegészíteni a július 6-án leadott listát), Rósa és Balog biztosan pályára léphet a fehérorosz MTZ-RIPO Minszk elleni mérkőzésen, amelyet holnap 20 órakor rendeznek meg az Üllői úton.

Tepszics Ignác, a Ferencváros sportigazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: egyelőre csak Rósával és Baloggal sikerült megállapodniuk, a többiekkel még mindig folyamatban vannak a egyeztetések, ezeknek a tárgyalásoknak a kimenetele azonban kétséges.

Balog Zoltán már tegnap előre jelezte, hogy közel áll a megállapodáshoz a vezetőkkel, s ma alá is írta is a szerződését
Balog Zoltán már tegnap előre jelezte, hogy közel áll a megállapodáshoz a vezetőkkel, s ma alá is írta is a szerződését
Balog Zoltán már tegnap előre jelezte, hogy közel áll a megállapodáshoz a vezetőkkel, s ma alá is írta is a szerződését

Tepszics nem adott választ arra a kérdésünkre, hogy van-e átigazolásra vonatkozó záradék Rósa és Balog új szerződésében (Lipcsei a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy külföldi ajánlat esetén ingyen köteles őt elengedni a Fradi), azt mondta, ez maradjon a szerződő felek titka.

Eldőlt egyébként, hogy Szűcs Lajos biztosan nem védhet a holnapi UEFA-kupa-selejtezőn, mert vele még mindig nem jutottak dülőre a zöld-fehérek vezetői.

Mint azt megírtuk, nem játszhat a fehérorosz együttes elleni első találkozón a csapatkapitány Lipcsei Péter sem, mert még nem épült fel teljesen a térdsérüléséből. A 33 éáves játékosnak tavaly, a bajnokság utolsó részében bevizesedett a térde, majd május 19-én meg is operálták a sérült részt. Azóta könnyített edzésmunkát végzett, és csak hétfőtől tudott teljes erőbedobással részt venni a közös munkába.

Huszti Szabolcsról a menedzsere Vladan Filipovics azt mondta: továbbra is külföldi ajánlatokban gondolkodnak, a Ferecvárossal nem került sor újabb egyeztető tárgyalásra. A játékosügynök konkrétumokról még mindig nem tud beszámolni, bár hozzátette: minél előbb szeretnék megtalálni a legjobb megoldást.

Szavazás

A visszavágó 0-2-ről indul: mire jut a Fradi Minszkben?

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
25 perce

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
28 perce

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
1 órája

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik