Sopron: ketten mentek, Kriston viszont jött

Vágólapra másolva!
2005.07.13. 17:30
Címkék
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FC Sopron labdarúgócsapata Somorjai Tamással és Földvári Csabával, tizenöt játékossal azonban sikerült megállapodnia a közös folytatásról Gőbl Gábor ügyvezetőnek.
A klub honlapjának értesülése szerint Bagoly Gábor, Csordás Csaba, Bojan Lazics, Fehér Zoltán, Sira István, Hanák Viktor, Horváth András, Sifter Tamás, Horváth Tamás, Iváncsics Gellért, Csontos Zoltán, Varga Adrián, Varga Donát és Fentős Ákos is a soproniakat erősíti majd a következő szezonban, és az eddig legnevesebb új szerzeménnyel is megállapodtak már.
Kriston Attila
Kriston Attila
Kriston Attila
Kriston Attila
Kriston Attila
Kriston Attila
Név szerint Kriston Attiláról van szó: a nagy munkabírású szélső fél év skóciai légióskodás után tért haza a Livingston gárdájától és kötelezte el magát a soproniakhoz.

Az ügyvezető igazgató elmondása szerint több magyar játékossal is tárgyalásokat folytat a hírek szerint jövőre kb. 280 millió forintból gazdálkodó gárda, illetve az új többségi tulajdonos Vizer Máriusz nagyszalontai játékosképzőjéből is érkezik próbajátékra négy fiatal román játékos, valamint egy 29 esztendős román védő.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
25 perce

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
28 perce

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
1 órája

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik