Új főszerkesztő lapunk élén

Vágólapra másolva!
2005.07.18. 22:44
Címkék
A Ringier Kiadó 2005. július 18-án új főszerkesztőt nevezett ki a Nemzeti Sport élére Kálnoki Kis Attila személyében, aki Szekeres Tamást, az eddigi főszerkesztőt váltja. Az előd több mint öt évig állt a sportnapilap élén, vezetésével változott meg a lap szerkezete, korábbi arculata a ma is látható, fele részben színes, sok képpel illusztrált formára.
Az új főszerkesztő célja, hogy megtartva a Nemzeti Sport 102 éves múltra visszanyúló hagyományait, értékeit, a hazai és a nemzetközi sport iránti elkötelezettségét, olyan új hangvételt találjon, amely tovább erősíti a sportéletben és a sportkedvelők táborában betöltött szerepét. Elképzelése szerint a Nemzeti Sportnak olyan önálló hanggal rendelkező orgánumnak kell lennie, amely továbbra is szakmailag meghatározó, véleményformáló, és a kor igényeinek megfelelően, egyben izgalmasan, szórakoztatóan követi a sportélet eseményeit.Az új főszerkesztő a váltást követően is vezeti a Ringier Kiadó heti sportmagazinját, a Képes Sportot, és a jövőben irányítja a nemzetisport.hu-t is. Ezzel az összevonással megalakul a Sport-Network, amely Magyarország legnagyobb sportportfólióját képezi a magyar médiában.Kálnoki Kis Attila nem ismeretlen a sportkedvelők között, hiszen öttusázó-világbajnokként ismerte meg a magyar közönség, majd a civil életben újságíróként, férfimagazin munkatársaként, főszerkesztőként dolgozott.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
6 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
6 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
7 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik