Újpest: Erős ma már edzhet, Tamási Újpesten rehabilitálódik

Vágólapra másolva!
2005.07.19. 10:16
Címkék
A hétvégén kisebb sérülést szenvedett Erős Károly ma már ismét edzhet, míg az immár diósgyőri, ám tíz éven át Újpesten játszó Tamási Zoltán súlyos sérülését és műtétjét követően engedélyt kapott, hogy a Megyeri úton tegye meg a visszatérés első lépéseit, olvasható a lila-fehér klub hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu internetes oldalon.

Erős Károly (képünkön) a vasárnap, Honvéd elleni mérkőzés tizedik percében sérült meg és kért cserét. (A találkozón 6-2-re nyertek a lila-fehérek, így övék lett a fonyódi Sporthotel-kupa.) A válogatott középpályás fejbőre felszakadt és több öltéssel kellett összevarrni. Erős a hétfői edzést még kihagyta, de a kedd délutáni foglalkozáson már csatlakozik a Mészöly-csapathoz.

Az immár diósgyőri játékos, ám korábban éveken keresztül az Újpestben játszó Tamási Zoltán (képünkön) Erősénél jóval súlyosabb sérülést szenvedett új csapata vasárnapi edzőmérkőzésén: eltörött a sípcsontja. Tamásit már meg is műtötték Miskolcon. A védő tervei szerint még az ősszel visszatérne, de csak abban az esetben vállalja a játékot, ha úgy érzi, teljesen rendbejött.

Tamásit szerdán újpesti különítmény látogatja meg a miskolci kórházban: Kovács Zoltán, Erős Károly, Vlaszák Géza és Ambrus Imre szertáros személyesen kíván neki jobbulást és mielőbbi visszatérést. Amelyre, Tamási kérésének megfelelően, Újpesten kerülhet sor, hiszen Kovács Péter klubtulajdonos a futballista újpesti érdemeinek elismeréseként hozzájárult, hogy a védő a rehabilitációs edzéseket a Megyeri úton, az Újpest FC konditermében végezze majd el.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
20 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
21 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
37 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik