Kárpótlást ígér a liga elnöke

S. T. J.S. T. J.
2005.08.03. 21:40
Címkék
Négy nappal a bajnoki nyitány után rákerültek az aláírások a Magyar Labdarúgóliga és a Borsodi Sörgyár Rt. névszponzori szerződésére, így immár hivatalosan is Borsodi Liga néven zajlik az élvonalbeli bajnokság.
Kisteleki István újabb forrást keres
Kisteleki István újabb forrást keres
Kisteleki István újabb forrást keres
Kisteleki István újabb forrást keres
Kisteleki István újabb forrást keres
Kisteleki István újabb forrást keres

A támogató cég nem ismeretlen a honi futballban, hiszen éppen most járt volna le a ligával korábban kötött hasonló egyezsége, ám azt 2003 tavaszán az MLL akkori vezetősége - egyoldalúan - felmondta. A felek emiatt perre mentek, de a liga végül kártérítési kötelezettség nélkül fordíthatott hátat addigi partnerének. A Borsodi ezt követően a válogatott mellé állt, most pedig - az Arany Ászok távozása után - visszafoglalta korábbi pozícióit. A két esztendőre szóló szerződés értelmében a Borsodi évi 240 millió forintot fizet a ligának. Úgy tudjuk, a múlt hét végén még 230 millióról folytak a tárgyalások, ám a megbeszélések utolsó szakaszában sikerült 10 millió forinttal megfejelni a szponzorálás összegét.

Az MLL az újabb megállapodás eredményeként a központi marketing-bevételeiből havi hárommillió forint plusz áfa összeget utalhat át (évente tíz hónapon át) a kluboknak. Ez a támogatás például az újonc REAC esetében a játékosok teljes havi bérét fedezi.
Kisteleki István, a liga elnöke elmondta: megállapodott a rivális sörgyárakkal kapcsolatban álló futballvállalkozásokkal, a Debrecennel, a Ferencvárossal, a Péccsel és a Sopronnal, hogy felmondják ezen cégekkel kötött szerződéseiket. Az elnök szerint a DVSC és a Fradi tegnap már búcsút is intett az Arany Ászoknak. Lapunk érdeklődésére az MLL első embere kifejtette: tisztában van azzal, hogy az egyoldalú szerződésbontásoknak lehetnek anyagi következényei, de emiatt nem érheti kár az érintett klubokat. A "kivásárláshoz" szükséges összeget a liga teremti majd elő, de ehhez még keresi a forrásokat.



Furulyás János, az FTC elnöke:
Örülünk, hogy újabb jelentős támogató csatlakozott a Magyar Labdarúgóligához. Természetesen mi is beállunk a sorba, s eleget téve az MLL kérésének a jövőben nem tartunk fenn üzleti kapcsolatot a Borsodival konkurens sörös céggel. E lépésből azonban a Ferencvárosnak nem származik semmiféle anyagi hátránya.

Gőbl Gábor, az FC Sopron ügyvezetője:
Még nem mondtuk fel a szerződést a Soproni Ászokkal, hiszen ez idáig semmiféle értesítést nem kaptunk a liga és a Borsodi megállapodásáról. Mi a tavasszal nem reklámozhattuk az Ászok sört, emiatt huszonhárommillió forint kárunk keletkezett. Igazodunk a központi akarathoz, de emiatt nem érhet minket anyagi hátrány.

Mészáros János, a Pécsi MFC ügyvezetője:
Mivel a liga már az előző évadban is tiltotta az Arany Ászok üzleti riválisainak reklámozását, több mint két évtizedes együttműködést kellett felfüggesztenünk a Pécsi Sörfőzdével. Jó hír, hogy továbbra is van névadó, ám az is fontos, hogy a futballvállalkozások megkapják a központi marketingbevétel rájuk eső részét. Megértem, de kicsit sajnálom, hogy az új névszponzori szerződés is kizárólagosságot garantál, hiszen így több lehetséges partnerünknek kell nemet mondanunk.

Szima Gábor, a DVSC főtulajdonosa:
A hír igaz, a DVSC Rt. a napokban közös megegyezéssel felbontja a szponzori megállapodást a Dreher Sörgyárak Rt.-vel.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
9 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
19 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
35 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
49 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája