Ferenczi István itthon készül

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2005.08.17. 00:58
Címkék
Miközben az újpesti vezetők Bárányos Zsolt óvási ügyén dolgoznak, Angyalföldön szóba sem kerül az ügy. Ezt érthető, főként, ha azt vesszük, hogy hétfő óta a Fáy utcában készül a több külföldi és hazai ajánlattal rendelkező Lisztes Krisztián, mi több, tegnap csatlakozott Egervári Sándor együtteséhez Ferenczi István is. A csatár, aki a török Rizespor labdarúgója, a hírek szerint pénzügyi vitába keveredett klubjával, és nem kizárt, hogy újra Angyalföldön folytatja pályafutását.
Ami Lisztes Krisztiánt illeti: a Werder Brementől búcsúzó válogatott középpályás még nem írt alá semmiféle szerződést, egyelőre csupán edz a Vasassal. Viszont a hét végén már játékra jelentkezik a Ciprusról hazatért, néhány éve angyalföldi alapembernek számító Zováth János is. S az sem mellékes, hogy valamennyi sérült, Salamon Miklós, Rósa Henrik, Majoros Árpád és Gyánó Szabolcs is felgyógyult. Egervári Sándornak tehát van bőven választási lehetősége, a csapat pedig egyre egységesebb.S nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Bizonyság erre, hogy valamennyi piros-kék labdarúgó - a vezetőkkel együtt - megvásárolta a DVSC-Manchester United BL-visszavágóra a jegyet, azaz a helyszínen szurkolnak majd a Lokinak. Fontos információ még a vasárnapi Vasas-Diósgyőr mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a tegnap délelőtti pályabejárás során úgy döntöttek az illetékesek, a Vasas-tábor maradhat az állóhelyi részen, de egy szektorral arrébb kell elhelyezkednie, tisztes távolban a várhatóan több száz fős diósgyőri drukkerhadtól.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
3 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
5 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
49 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
51 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik